FRISSÍTVE: Elfogytak a jegyek Mága Zoltán koncertjére
A 100 templomi koncert sorozat keretében Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész a zenekarával ismét Erdély templomaiban koncertezik.
Idén először Aradra is ellátogat. A jótékonysági koncertre a belvárosi római katolikus – minorita – templomban kerül sor október 30-án, szerdán 18 órától kerül sor.
Mága Zoltán a teljes összegyűlt összeget dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett kisiratosi Pio Atya gyermekotthonnak, valamint az Máltai Szeretetszolgálat aradi szervezetének adományozza.
FRISSÍTÉS: Elfogytak a támogatói szelvények Mága Zoltán koncertjére – közölte pénteken az RMDSZ.
A rovatból ajánljuk:
Kortárs szlovák dráma és Jászai-díjas színművész a kamaraszínház színpadán
Március 27-én és április 1-jén.
Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Megdőlt a látogatói rekord a múzeumban, a Képtár és az Ereklyemúzeum a fő vonzerők között
Több mint 67 ezer érdeklődő.



