A megyei kulturális központ vezetője lesz a könyvtárigazgató

Az Arad Megyei Kulturális Központ eddigi igazatója, Doru Sinaci személyben kiválasztották a megyei könyvtár új igazgatóját. A megyei tanács közleménye szerint a meghirdette versenyvizsgán legalábbis az ő jelentkezését fogadták el. Sinaci szeptember elsejétől veszi át a téka vezetését, addig a megyei kulturális központot irányítja. Helyére kineveznek majd valaki, utólag pedig versenyvizsgát írnak majd ki.

A megyei könyvtár volt igazgatóját, Florin Didilescut 15 évnyi regnálás után idén tavasszal váltották le azzal az ürüggyel, hoyg „nem kommunikált megfelelően” a közönség, illetve a megyei önkormányzat vezetősége felé. A helyi román sajtó szerint koncepciós perhez hasonlóan mozdították el tisztségéből, mert valaki mást szeretett volna ott látni a megyei vezetőség.

Mostanáig Cristina Duma könyvátor személyében megbízott igazgatója volt (és a hónap végéig van még) a könyvtárnak.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.