A Hippolyt, a lakájjal indul az Aradi Kamaraszínház tavaszi évada

hipolA Hippolyt, a lakáj című zenés vígjátékkal indul március 13-án 19 órától a nagyszínhban az Aradi Kamaraszínház tavaszi évada. Az előadásra, amelynek főszereplője a Kossuth-díjas Reviczky Gábor, minden kamaraszínházi bérlet és meghívó érvényes. Jegyek korlátozott számban a harmadik emeleti kakasülőre telefonon (0755045200) és email-en keresztül (akamara.ro@gmail.com) rendelhetők, valamint előadás előtt egy óraval a színházban kaphatók. „A hagymához is hagymát eszek. A halat pedig késsel fogom enni. Két késsel” – mérgében efféle mondatokat vág az újgazdag szállítmányozási vállalkozó (Scheidner) az úrhatnám felesége által szerződtetett egykori grófi komornyikhoz, Hippolythoz. De ki ne emlékezne erre s a hozzá hasonló frenetikus hatású komikus jelenetekre (Kabos Gyula és Csortos Gyula feledhetetlen párosára) a magyar filmtörténet egyik legnépszerűbb 1931-es alkotásából?  A fiatalabbak talán nem, de ők vélhetően emlékeznek a film 1999-es átiratára (s benne Koltay Róbert és Eperjes Károly kettősére). S ha valaki mégsem látta volna egyik filmet sem, akkor most megláthatja majd, hogy milyen a tökéletes zenés vígjáték, az igényes, felszabadító erejű, a rekeszizmokat megdolgoztató szórakoztatás. A filmtörténeti klasszikus napjainkhoz is aktuális üzeneteket közvetítő, nagy sikerű színpadi változatában, az élvezetek továbbfokozása érdekében többek között felcsendülnek a Köszönöm, hogy imádott; Jaj, de jó a habos sütemény; Holdvilágos éjszakán; Pá kis aranyom; Bőg a tehén című örökzöld melódiák is. Hippolyt, a lakáj zenés vígjáték két részben Zágon István színdarabját és Nóti Károly film forgatókönyvét zenés színpadra alkalmazta: Vajda Anikó és Vajda Katalin A betétdalok zenéjét szerezte: Eisemann Mihály, DeFries Károly és Márkus Alfréd A betétdalok szövegét írták: Harmath Imre, Füredi Imre, Kellér Dezső, Mihály István, Szécsény Mihály, Szilágyi László és Zágon István Hippolyt: Kiss Jenő Jászai-díjas Schneider Mátyás: Reviczky Gábor Kossuth-díjas Aranka, a felesége: Fehér Tímea Terka, a leányuk: Steinkohl Erika Benedek András: Presits Tamás Makáts, főtanácsos: Mészáros Mihály Makáts Csaba: Gulyás Attila Mimi, lokáltáncosnő: Liszi Melinda Julcsa: Nagy Erika Tóbiás: Csomós Lajos Zongora: Gulyás Levente, hegedű: Uhrin Viktor, nagybőgő: Pfeff Márton, gitár: Cseh István/Fábián Béla, klarinét, szaxofon: Bogdán Gábor, trombita: Resetár Attila, harsona: Szűcs Csaba, dob: Tímár Tamás Díszlettervező: Mira János Jelmeztervező: Rátkai Erzsébet Ferenczy Noémi-díjas Koreográfus: Kerekes Judit Zenei vezető: Gulyás Levente Rendezőasszisztens: Kiss Kata Rendező: Eperjes Károly Kossuth-díjas

A rovatból ajánljuk:

Kövér Péter: „Az írásban a legnehezebb dolog – elkezdeni és befejezni” [AUDO]
A Németországban élő író a Salto mortale című könyvét mutatta be szülővárosában.
Közönségtalálkozó Kövér Péter íróval
Írod, olvassuk címmel május 28-án az aradi Jelen Házban kerül sor alias Revök Retép szerzői estjére.
Nótaszínház és onewoman-show a kamaraszínházban
Május 22-én ismét látható a Shirley Valentine, két napra rá a Szögény Dankó Pista című zenés játék jön Aradra.
Magyar tárlatvezetés a Múzeumok éjszakáján a Képtárban
Munkácsy és kortársai az aradi múzeum Képtárában címmel szervezi az eseményt a Kölcsey Egyesület.
Az elmúlt száz év erdélyi költészetének versei az Aradi Kamaraszínházban
Jó versek, remek színészek, élő zene – ismét E-líra 100.
Sohase mondd… – Thurzó Zoltán és Gregor Bernadett Aradon
A műsor a legismertebb magyar hangosfilmek, valamint dalok, sanzonok műveit vegyíti kis prózával.