A Hernádi–Kern párossal indul az Aradi Kamaraszínház évada

Hernádi Judit és Kern András a Kalamazoo című előadásban | Fotó: Orlai Produkció

Hernádi Judit és Kern András a Kalamazoo című előadásban | Fotó: Orlai Produkció

Március 27-én, szerdán 19 órakor az Orlai Produkció Kalamazoo című komédiájával indul az Aradi Kamaraszínház 2024-es évada.

Az évad első előadásán újra tapsolhatnak a nézők Hernádi Juditnak és Kern Andrásnak. A két legendás színművész Michelle Kholos Brooks és Kelly Younger kortárs amerikai szerzők Kalamazoo című darabjában lép színpadra.

A remek humorú írópáros fordulatos komédiája megmutatja, milyen a romantika az élet második felvonásában. A nézők két idős ember egymásra találásának lehetnek tanúi úgy, hogy a Hernádi–Kern páros garantálja a másfél órás röhögést. Sebestyén Aba rendezésében a két színész és a mulatságos szöveg a lehető legjobban érvényesül, a közönségnek egy igazán nevettető, de felemelő és érdekes estében lesz része. Hernádi Judit 2023-ban a VIDOR Fesztiválon elnyerte a legjobb női alakításért járó Colombina-díját, 2023-ban pedig a Kalamazoo elnyerte a Kultkikötő közönségdíját. 

A március 27-i előadásra érvényesek a nagyszínházi bérletek, március 21-től korlátozott számban jegyek még kaphatók a nagyszínház pénztárában. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10–16 óra között, csütörtökön 10–14 és 17–19 óra között, szombaton és vasárnap 10–12 és 17–19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744/475–147-es telefonszámon lehetséges. 

Az Aradi Kamaraszínház ezúton is szeretne köszönetet mondani az aradiaknak, hogy ilyen nagy számban váltottak bérletet a színház idei évadára. Ugyanakkor a nagy érdeklődésre való tekintettel, a színház tájékoztatja a nézőket arról is, hogy csak a nagyszínház befogadó képességéig tud jegyet értékesíteni az előadásokra.

  • Michelle Kholos Brooks – Kelly Younger: Kalamazoo
  • Peg: Hernádi Judit
  • Irving: Kern András
  • Fordító, dramaturg: Zöldi Gergely
  • Látvány: Sós Beáta
  • Zene: Cári Tibor
  • A rendező munkatársa: Varga Miklós
  • Rendező: Sebestyén Aba
  • Producer: Orlai Tibor

A rovatból ajánljuk:

Kijárt a vastaps: újabb évadot zárt a Százszorszép Gyermekszínpad
Ujj Ágnes szerint rejtett tulajdonságokat hoz a felszínre a gyerekekben a színpad.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák-koncert a Nemzeti Összetartozás Napján
Trianon évfordulóján ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei, a megbékélési parkban lesz az ünnepség.
„Mertünk nagyot álmodni” – Fekete Réka a kamaraszínház 2026-os évadáról [AUDIO]
Tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínálnak a bérleteseknek.
Évadnyitó Csárdáskirálynővel – klasszikusok és Hobo is a színpadon
Az Aradi Kamaraszínház összesen 18 produkcióval várja a közönséget.