FRISSÍTVE – 179 éve született Csiky Gergely [AUDIO]

FRISSÍTVE: December 8. a magyar dráma megújítójaként számon tartott Csiky Gergely születésének a 179. évfordulója.

A színpadi szerző, drámaíró és műfordító Csiky Gergely a reverendát cserélte az írói hivatásra, amikor is a római katolikus egyházfők választás elé állították az akkor már felszentelt papot.

Csiky Gergely az arad-hegyaljai Pankotán született 1842. december 8-án, és idén november 19-én volt 130 éve, hogy Budapesten elhunyt. Aradon végezte a gimnáziumot, és egykori iskolája – az 1989-es romániai rendszerváltást követő évben – az ő nevét vette fel.

Munkásságáról, emlékének aradi ápolásáról és a Csiky Gergely Főgimnáziumban szervezett idei Csiky-napról (amit december 10-én, pénteken tartanak) készített összeállítást Pataky Lehel Zsolt a Temesvári Rádió Magyar adása számára. Hallgassa meg:

FRISSÍTÉS: Az iskolában péntek délelőtt megtartották a Csiky-napot, amelyen a névadóra emlékeztek, és átadták a Csiky-díjat, amelyet idén az iskolai diákjai közül Back István Levente érdemelt ki.

 

A rovatból ajánljuk:

Közel 150 év korrajza az Aradi színlapok című könyv [AUDIO]
Az 1806 és 1948 közötti időszak aradi színlapjait kutatta és rendszerezte, majd szerkesztette kötetbe a Kiskunfélegyházán élő, de aradi származású Piroska házaspár, István és Katalin, akik korábban az aradi magyar színjátszás 130 éves történetéről is könyvet írtak.
Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.