Meggyalázták a Szabadság-szobrot [FRISSÍTETT]

Ismeretlen tettesek piros-sárga-kék színűre festették és obszcén szavakkal telefirkálták az aradi Szabadság-szobrot, Zala György monumentális alkotását.

A 13 aradi vértanú közül hatnak – gróf Leiningen-Westerburg Károlynak, Török Ignácnak, Schweidel Józsefnek, Poeltenberg Ernőnek, Láhner Györgynek és Dessewffy Arisztidnek – a domborművét mázolták be a román trikolór színeivel, a kőtalapzatra pedig fekete festékkel firkáltak nyomdafestéket (de még internetes felületet) sem tűrő szavakat románul.

Szerkesztőségünket Bognár Levente aradi alpolgármester, megyei RMDSZ-elnök értesítette, neki pedig a helyi rendőrségtől szóltak szombat délelőtt. Bognár megdöbbenve és felháborodva tapasztalta a történteket, és mint mondta, egy európai értékeket valló, a Magyar–román megbékélés parkjával és az etnikumok állítólagos harmonikus egymás mellett élését hirdető városhoz méltatlan cselekedet történt. Három és fél éve ellopták bizonyos bronz elemeit az először 1890-ben felavatott szoborcsoportnak: akkor azt mondták, hogy színesfém-tolvajok rongálták meg, de most egyértelmű, hogy etnikai indíttatású a cselekedet – vélte az alpolgármester.

A téren nincs rendőrjárőr, de a térfigyelő kamerák állítólag működnek, és megvizsgálják a felvételeket. Bognár Levente azt mondta, hogy kérni fogják a rendőri jelenlét visszaállítását az egykori Attila (Tűzoltók) téren.

A Szabadság-szobrot 2004-ben – a magyar kormány közvetítésével is – sikerült visszaállítani, azóta ez a harmadik eset, hogy megrongálták. A mostani vandalizmus nem sokkal azután történt, hogy a város román polgármestere, Gheorghe Falcă élesen bírálta az aradi rendőrséget és a prefektúrát, amiért a Noua Dreapta (Új Jobboldal) nevű szélsőséges román szervezet feljelentése nyomán egy, a polgármesteri hivatalban kifüggesztett magyar nyelvű történelmi oklevél miatt kezdett vizsgálatokat.

A szobor helyreállítása a város feladata lesz, már szombaton kikérték Kolozsi Tibor kolozsvári, és Kocsis Rudolf (ő restaurálta a kőtalapzatot) aradi szobrász-restaurátorok véleményét.

Bognár Levente már az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a rendőrség hivatalból elkezdte a nyomozást, az RMDSZ hétfőn mérlegeli, hogy szükséges-e feljelentést tennie. Az alpolgármester Kocsis Rudolfot is elvitte a helyszínre, szemügyre venni a rongálás következményeit. Kocsis az MTI-nek elmondta, első ránézésre azt állapították meg, hogy hagyományos festéksprayt használt az elkövető. Hozzátette, elemezni kell a festék vegyi összetételét, és meg kell keresni a festék oldószerét. Megjegyezte, a bronzplakettek lemosása, lekaparása feltehetőleg tönkreteszi a domborművek patináját, de ez a hatás is kezelhető. Kocsis Rudolf szerint a kőrészek letakarítása lesz nehezebb.

Gheorghe Falcă polgármester közleményben ítélte el a történteket, „súlyos társadalomellenes cselekedtnek” nevezve a rongálást, és sürgette a rendőrséget, hogy vonják feelősségre a tetteseket.

Pataky Lehel Zsolt

 

A rovatból ajánljuk:

Városi freskók díszítik Arad egyre több épületét
A Citizenit Egyesület kezdeményezésére „dobták fel” a városképet kortárs utcai művészek.
„Kutyanépszámlálás” kezdődik Aradon
A cél a kóbor állatok számának csökkentése és a felelős kutyatartás népszerűsítése.
Hulladékszigetek, szeméthegyek
Aradon egyre több helyen helyezik üzembe az úgynevezett digitális hulladékszigeteket, de úgy látszik, a lakosság egy része nincs felkészülve azok civilizált használatára.
Villámlátogatást tett Aradon a miniszterelnök, a sajtó kizárásával
A hőerőműnél, az aradi várban és a régi gáji laktanyában tett látogatást Ilie Bolojan.
Sajátjukként használták egyesek a közösségi kerékpárokat, meg eladni is próbáltak közülük
297 esetben nem adták vissza időben a bicikliket, 45-öt már sikerült visszaszerezni.
Kiszáradt a zöldtetős buszmegálló, szándékos rongálást gyanít a városháza
A polgármesteri hivatal szabotázst gyanít, ezért vizsgálatot rendelt el.