Leégett a vidrai ortodox fatemplom

Emberi felelőtlenség miatt leégett a Halmágycsúcs (Vârfurile) községhez tartozó Vidra település 1724-ben épült ortodox fatemploma.

Az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint az aljnövényzetet akarták felégetni, de a tűz átterjedt a közeli műemléképületre, és mivel a tető kátránnyal volt borítva, nagyon gyorsan és hevesen égett. A tűzoltók szerint későn is jelentették be az esetet, és mire a borossebesi és honctői tűzoltók a helyszínre értek, már nem tudták megakadályozni, hogy a lángok ne emésszék fel az épületet.

Szent Kozma és Damjánnak szentelt ortodox fatemplom szerepelt a romániai műemlékek jegyzékében is.

A tűzoltóság ismételten felhívja a figyelmet, hogy a tarló- és bozótégetés nemcsak veszélyes, hanem a törvény tiltja is. Hozzátették: a szerencsén múlott, hogy senki sem sérült meg.

A kárfelmérés tart, mint ahogy a vétkesek kézre kerítése is.

A rovatból ajánljuk:

Napok óta trágyaszag keseríti meg az aradiak és a vonzáskörzetben élők mindennapjait
Mezőgazdasági munkálatok lehetnek a bűz terjengése mögött.
Aranysakálok tartanak rettegésben egy újaradi lakóövezetet
Ezek a vadállatok már többen vannak Romániában, mint a medvék és a farkasok együttvéve.
Új módszerrel próbálkozik megoldani a „varjú-kérdést” az önkormányzat
A madarak megkeserítik a központban lakók életét. Lézer- és ultrahangalapú riasztórendszert telepítenének, hogy elriasszák a varjakat.
Silány minőségű munka – porlad a beton, mállik a burkolatfestés az új hídon [VIDEO]
Két hónap sem telt el a használatba adása óta, de máris jelentkeztek a problémák a létesítményen.