Pikáns: faszkennert használ az önkormányzat

Ultrahangos vizsgálattal állapítják meg ezentúl a parkokban, köztereken lévő fák egészségi állapotát, és döntenek arról, hogy ki kell-e vágni őket vagy sem – jelentette be Călin Bibarț megbízott aradi polgármester.

A városháza mögötti Eminescu- (Salacz-) parkban be is mutatták a készülék működését , amely tulajdonképpen beszkenneli, vagy átvilágítja a fatörzset, majd egy számítógépes program kimutatja, hogy a kéreg alatt milyen állapotban van a fa. Ez alapján megállapítják, hog ki kell-e vágni és másikat ültetni helyette, vagy valamilyen módszerrel megmenthető egy-egy megbetegedett törzs.

A zöldövezeteket az utóbni másfél évtizedben módszeresen csökkentő és beépítő aradi önkormányzattól meglepő ez a hirtelen pálfordulás – a megbízott elöljáró legalábbis azt mondta, hogy céljuk egy minél egészségesebb környezet és növényzet kialakítása, illetve fenntartása.

A szerkezet nettó 157 ezer lejébe, vagyis közel 28 ezer eurójába került a városkasszának, s állítólag pontosan kimutatja, hogy károsodott-e az adott fa, anélkül, hogy meg kellene vágni a kérgét.

A rovatból ajánljuk:

Napok óta trágyaszag keseríti meg az aradiak és a vonzáskörzetben élők mindennapjait
Mezőgazdasági munkálatok lehetnek a bűz terjengése mögött.
Aranysakálok tartanak rettegésben egy újaradi lakóövezetet
Ezek a vadállatok már többen vannak Romániában, mint a medvék és a farkasok együttvéve.
Új módszerrel próbálkozik megoldani a „varjú-kérdést” az önkormányzat
A madarak megkeserítik a központban lakók életét. Lézer- és ultrahangalapú riasztórendszert telepítenének, hogy elriasszák a varjakat.
Silány minőségű munka – porlad a beton, mállik a burkolatfestés az új hídon [VIDEO]
Két hónap sem telt el a használatba adása óta, de máris jelentkeztek a problémák a létesítményen.