Eső után úszik Mikelaka [VIDEO]

Hétfő este megérkezett a meteorológusok által előrejelzett vihar és eső Aradra is – és máris fennakadásokat Mikelakán, a Voinicilor utcai vasúti felüljáró pilléreinél.

A csatornák nem bírták elnyelni az esővizet, ami miatt leállt a villamosközlekedés és a gépkocsiforgalom.

Az aradi tűzoltóság tájékoztatása szerint egy autó már nem tudott áthajtani a kereszteződésen, sofőrjét a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk. A mentőcsapat szivattyúkkal érkezett a helyszínre.

Arról is tájékoztattak, hogy az egyik közeli tömbház földszinti lakásába is betört a víz, ott szintén a tűzoltók segédkeznek.

Évek óta nem tudják – vagy nem akarják – megoldani a helyzetet a hatóságok „Arad Velencéjében”.

A rovatból ajánljuk:

Húsz macskaházat helyeztek már ki Aradon, és egyre nagyobb az érdeklődés irántuk
A kóbor állatoknak biztosítanak kulturált körülmények között menedékeket.
Virágvásár a Tököli téren – szombaton nemzetiségi néptáncbemutatóval [KÉPGALÉRIA]
Szombaton 18 órától az Arad megyei nemzetiségek néptáncegyüttesei lépnek fel.
Parkolóhelyek Aradon: csináld magad!
Magad ura, ha szolgád nincsen...