Temesvári Magyar Napok

Az esemény célja a magyar kisebbség értékeinek és hagyományainak megismertetése a néptánc, könnyűzene, gasztronómia, irodalom, képzőművészet, hagyományos kézműves mesterségek és színház bemutatásán keresztül.

Péntek este a Budapesti Operettszínház előadásában lesz megtekinthető a Csárdás királynő 100 című turné egyórás válogatása. A világhírű operett legkedveltebb dalai első alkalommal csendülnek fel Romániában a jubileumi kamaraprodukció keretében.

Alma Együttes

Szombat délután a kisgyermekes családokat várja felhőtlen szórakozás az Alma együttes koncertjén, majd este nyolc órától a Republic zenekar veszi át a főszerepet az Opera téri nagyszínpadon. A zenerajongókat vasárnap sem éri csalódás, hiszen délután érkezik Magyarország egyik legnagyobb múlttal rendelkező dzsesszformációja, a szegedi Molnár Dixieland Band. Az utolsó este fénypontja a Bikini együttes, amely szimbolikus jelentősséggel bír a rendszerváltás utáni Temesvár magyarsága számára, hiszen D. Nagy Lajosék itt adták 1990-ben legendás koncertjüket, amelyből nagylemez is készült.

Az ízek szerelmeseinek ajánljuk a fűszeres és pikáns magyar ételeket a gasztronómiai sarokban, ha pedig megszomjaznának, akkor a legfinomabb kézműves sörök, pálinkák és borok várják, hogy végigkóstolják őket. Természetesen nem hiányozhat a minőségi teák, háztáji sajtok, lekvárok, mézek és szörpök gazdag kínálata sem, az édesszájúak pedig kürtőskalácsok, óriás palacsinták, mézeskalácsok és sütemények közül is válogathatnak. Az Opera tértől a Mărăşeşti utcán át kézműves házikók és pavilonok kígyózó sora csábítja majd az igényes ruhák, táskák, ékszerek, kerámiák, fajátékok és egyéb kiegészítők kedvelőit.

A családi- és gyermekprogramok felkészült csapata szabadtéri játszóházzal, kézműves foglalkozásokkal és jurtaállítással fogja szórakoztatni a gyermekeket. A Csiky Gergely Állami Magyar Színház több előadásnak is helyszínt ad. Interaktív bábelőadások, diákszínpad és operettelőadás is megtalálható a magyar színház programkínálatában.

Molnár Dixieland Band

A népi hagyományok éltetőit sorozatos táncelőadások és nyitott táncház invitálja mulatságra. Jó hír a magyar hadtörténet iránt érdeklődőknek, hogy a Temesvári Magyar Napok nyitóünnepségén megtekinthetik az 1848/49-es Szabadságharc Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesületének díszfelvonulását. Szombaton és vasárnap barantabemutatóra kerül sor, ahol az íj, a karikás ostor, a szablya, a csatakereszt és a kelevéz használatával is közelebbről megismerkedhetnek a látogatók.

Honlap: http://temesvarimagyarnapok.ro/2016/

Facebook/Instagram: @temesvarimagyarnapok

A rovatból ajánljuk:

Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.