Nyerő a 21. Csabai Kolbászfesztivál!

A fesztivált a korábbi évekhez hasonlóan a Békéscsabai sportcsarnoknál rendezik meg, azonban idén nagyobb területen, két nagysátorral és két nagyszínpaddal.

Ez év tavaszán a Magyar Értéktár részévé vált a Csabai Kolbászfesztivál. A Magyarország meghatározó gasztronómiai rendezvényének programjában ezért idén is a hagyományápolás, és a csabai kolbász hírnevének az öregbítése van a középpontban. Mindemelett természetesen a koncertek is fontos szerepet kapnak, a magyar zenei élet népszerű fellépői váltják egymást a Csabai Kolbászfesztivál színpadain.

Hégely Sándor fesztiváligazgató a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy évek óta emelkedik a
kolbásztöltő-versenyre jelentkező csapatok száma, szombaton már több mint 750 csapat méri össze a tudását. A szárazkolbászok versenye is töretlen népszerűségnek örvend, az előzetes jelzések alapján közel kétszáz nevezést várnak. A vasárnapi töltöttkáposzta-főzőverseny egyre nagyobb érdeklődésre tart számot.

Idén visszatér a csütörtöki kezdőnapra a fesztivál, és vasárnapig tart majd a program. A rendezvény fővédnöke idén  Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.

A tájékoztatón Ambrus Zoltán, a fesztivál szülőatyja elmondta, hogy örömteli az a tény, hogy a kezdetekkor és most is a legfontosabb a csabaiságnak, a Békéscsabához kötődésnek az erősítése. Hangsúlyozta, hogy ugyanilyen fontos a kolbászkészítésnek a hagyománya, amely egy olyan értéke Békéscsabának, amit érdemes hosszútávon a város marketing részévé tenni.

A Csabai Kolbászfesztiválnak minden évben van vendégvárosa, korábbi években egy külföldi, és egy belföldi település kapott bemutatkozási lehetőséget. Idén Magyarországról Érd a vendégváros, hozzá kapcsolódóan az Etyek-Budai borvidék lesz a díszvendég. A fesztiválnak idén azonban nem egy határon túli vendégvárosa lesz, hanem Ausztrália.

A Tankcsapda idén is ott lesz

Hégely Sándor hozzátette: a 21. rendezvény színvonalát a zenei élet kiválóságai is emelik, Békéscsabára érkezik majd ugyanis a Quimby, a Halott Pénz, a Tankcsapda, a Wellhello, a Punnany Massiff, a Magna Cum Laude, a Budapest Bár, de itt lesz Kasza Tibi, a Margaret Island, és a Honey Beast is. A vasárnapi családi napon amellett, hogy 50%-os kedvezménnyel vásárolható meg a hurka, kolbász, cigánka, rengeteg gyermekprogrammal várják a kilátogatókat. A rendezvényre több meglepetéssel is készülnek.

A fesztivált a korábbi évekhez hasonlóan a Békéscsabai sportcsarnoknál rendezik meg, azonban idén nagyobb területen, két nagysátorral és két nagyszínpaddal.

A fesztivál részletes programja www.csabaikolbaszfesztival.hu oldalon érhető el.

A rovatból ajánljuk:

Gyereknapi fesztivál Kisiratoson
A műsor 12 órakor kezdődik a központban, ahol kicsik és nagyok egyaránt kikapcsolódhatnak.
Jubileumi koncertet ad Aradon a 45 éves Moby Dick
A Neptun-strand területén található Flex-teraszon, június 20-án este.
Biztos pont az aradiak életében a magyar majális [AUDIO]
Többféle stand és program várta a résztvevőket, kicsiktől a nagyokig.
A friss kolbász fesztiválja Nagylakon
A magyar határ menti városban – ahol a legnagyobb romániai szlovák közösség él – több mint kétszáz éves hagyománya van a kolbász- és szalámikészítésnek.
LEGO-város és -műhely a múzeumban
A kiállítás június 14-ig tekinthető meg hétfő kivételével mindennap 9–17 óra között, illetve május 20-tól hétköznap 9–17 óra, szombaton és vasárnap 10–18 óra között.