Így mulattak a pécskaiak a templombúcsú előestéjén

pecskai bucsuTöbb százan gyűltek össze szombat este a pécskai piactéren a római katolikus templom búcsújának előestéjén szervezett programra. Bár az előadás csak 20 órától kezdődött, a teraszok, árusok már délutántól várták a pécskaiakat, estére pedig meg is teltek. Elsőként a 2-es számú Általános Iskola I–IV. osztályos kisdiákjai szavaltak, énekeltek és táncoltak pünkösdi népszokásokból és tűztáncból álló, kétrészes előadásukban, majd a Kocsik Vali vezette Zumba tánccsoport melegítette be a közönséget a pontban 21 órakor kezdődött Tesók-koncertre. A két fiatal zenész hamar megtalálta a közös hangot az akkorra már népes közönséggel, a mulatós zenére jellemző szövegeket fiatalos, elektronikus zenével ötvöző, saját szerzeményeikkel. A koncert végére megjelent a nézőtéren egy kisebb násznép, akik elrabolták a menyasszonyt a közelben zajló lakodalomból. Bár először nem hitték el, hogy igazi menyasszonyról van szó, a Tesók felhívták a menetet a színpadra, ahol elénekeltek még egy számot a római katolikus templomban aznap délután házasságot kötött és láthatóan jól szórakozó Hlubina Bernadett, immár Poenari Róbertné tiszteletére. A szombat esti műsor szabadtéri diszkóval folytatódott éjfél utánig. A Szentháromság templom búcsúját vasárnap délután tartották, az ünnepi szentmise után folklórműsor volt a helyi és környékbeli magyar hagyományőrző csoportok részvételével.

A rovatból ajánljuk:

Megkezdődött a tiszavirágzás a Maroson [VIDEO]
A rovarok rövid és szenvedélyes víz feletti élete, tömeges rajzása, egyedülálló természeti látványosság.
Május 25-re halasztották a strand megnyitását
A hivatalos nyitásig a strand területére továbbra is be lehet lépni, ingyen.
Éjszaka a vadonban [VIDEO]
Vadkamera örökítette meg, miként zajlik az élet a Maros-ártéren, a természetvédelmi park vezetősége pedig megosztotta a felvételt.
A közösség az Aradi Magyar Majális sikerének a titka [AUDIO]
Szombaton tartották meg a hagyományos családi programot.
Vigyázz, kész, rajt! – Gazdag programok az Aradi Magyar Majálison
Május 9-én, szombaton a Neptun-strandon a hagyományos családi programokat.
Aradon szállították ki tavaly a legdrágább pizzarendelést
Volt, aki 2025-ben többet rendelt, mint ahány nap van egy évben.