Feladták Török Zsolték a Himalája-expedíciót

A kétfős expedíció április derekán vágott neki a Himmalája 7161 méter magas Pumorira-csúcsának, hogy annak déli oldalán mászva érjenek fel a legmagasabb pontra.

A viszontagságos időjárás és a lavinaveszély miatt jobbnak látta feladni a Himalája-expedíciót Török Zsolt és társa, Vlad Căpușan. Ezt az aradi hegymászó jelentette be csütörtök délben Facebook-oldalán. Török Zsolt azt írta, hogy „négy napnyi kíméletlen és állandó harc folyt az elemekkel”, ami során egy hatalmas vihar szétszórta a táborukat, utóbb pedig egy lavina sodorta el kolozsvári társát, de szerencsére ki tudott szabadulni. „Nehéz, de a leghelyesebb volt” – fűzte hozzá Török Zsolt a döntésről, amely alapján a maradék felszereléssel, utolsó erejüket összeszedve nekivágtak a leereszkedésnek.

A kétfős expedíció április derekán vágott neki a Himmalája 7161 méter magas Pumorira-csúcsának, hogy annak déli oldalán mászva érjenek fel a legmagasabb pontra. Végül 6800 méterig jutott fel. „Bár a hegy most eltaszított, vissza fogunk térni, hogy ismét megpróbáljuk” – írta az aradi alpinista, aki szerint Căpușannsal (vel együtt három Himalája-csúcsot hódított meg tavaly) igazi csapattá kovácsolódtak.

2013-ban Török Zsolt vezette azt a román expedíciót, amelyik feljutott a 8126 méteres Nanga Parbatra, ezt tartják a romániai hegymászás legnagyobb teljesítményének.

A rovatból ajánljuk:

Megkezdődött a tiszavirágzás a Maroson [VIDEO]
A rovarok rövid és szenvedélyes víz feletti élete, tömeges rajzása, egyedülálló természeti látványosság.
Május 25-re halasztották a strand megnyitását
A hivatalos nyitásig a strand területére továbbra is be lehet lépni, ingyen.
Éjszaka a vadonban [VIDEO]
Vadkamera örökítette meg, miként zajlik az élet a Maros-ártéren, a természetvédelmi park vezetősége pedig megosztotta a felvételt.
A közösség az Aradi Magyar Majális sikerének a titka [AUDIO]
Szombaton tartották meg a hagyományos családi programot.
Vigyázz, kész, rajt! – Gazdag programok az Aradi Magyar Majálison
Május 9-én, szombaton a Neptun-strandon a hagyományos családi programokat.
Aradon szállították ki tavaly a legdrágább pizzarendelést
Volt, aki 2025-ben többet rendelt, mint ahány nap van egy évben.