A Csiky-s kilencedikesek elégedettek a gólyabállal [AUDIÓ]

A múlt kedden este tartották meg az aradi Csiky Gergely Főgimnázium gólyabálját a kilencedik osztályosok beavatását a középiskolába a nagyszínházban tartották meg egyben ünnepélyes, de ugyanakkor nagyon vidám hangulatba. A Temesvári Rádió ifjúsági műsora azzal büszkélkedhet, hogy aradi kisriportere, Naschauer Kinga lett a gólyakirálynő, sőt a gólyabált megelőzően az iskola honlapján szervezett szavazáson is ő kapta a legtöbb voksot.

Gólyakirálypár: Naschauer Kinga és Andó Áron

A Csiky-s gólyakirálynőt a rádió aradi tudósítója, Pataky Lehel Zsolt szólaltatta meg, majd átadta a mikrofont Kingának, hogy gólyatársaival már ő készítsen interjút:

A rovatból ajánljuk:

Dagadó vitorlákkal – Ománi vizeken hajózott az aradi Bálint Botond [AUDIO]
A magyar nyelvterületről egyedüliként tölthetett el tavaly három hetet az Ománi Királyi Haditengerészet tanulóvitorlásán.
Farsangi magyar bál az Expón
A talpalávalóról a Meteor zenekar gondoskodik, a szervezők a már megszokott tombola mellett meglepetéssel is készülnek.
Ilyen volt Aradról nézve a sarki fény
Szabad szemmel is látható volt az égi jelenség.
December 2-tól indul a Mikulás-járat
A helyi tömegközlekedési vállalat szentestéig üzemelteti az ünnepi villamost.
Karácsonyváró – Adventi koszorúkészítések megyeszerte
A program keretében 1250 adventi koszorúhoz szükséges alapanyagot juttatnak ki számos településre.
Négy helyszínen zajlik majd az idei karácsonyi vásár
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.