Vasútállomás építését tervezi Mikelakán a megyei önkormányzat

Vasútállomás

Az aradi központi állomás egy ködös téli estén | Archív felvétel

Többek között egy új vasúti pályaudvar és a tehervonatok számára egy kötöttpályás terelőút építésének a tervét jelentette be az Arad megyei önkormányzat. Az új állomás egy később metróépítés első lépése lehet.

Az új vasútállomást a keleti városrészben, az egykor önálló településként számontartott, de ma már a megyeszékhely legnagyobb külvárosi kerületének számító Mikelakán fogják megépíteni, éspedig ott, ahol a 300-as övezetként ismert tömbháznegyedbe beletorkollik a kétszer kétsávos Voinicilor utca – egy forgalmas, villamosközlekedési csomópontként is szolgáló körforgalom közepében.

A Google Utcakép segítségével virtuális sétát is tehetünk a helyszínen:

 

Mikelakán jelenleg is áthalad a fő vasútvonal, a toronyházak között személy- és tehervonatok zakatolnak naponta többször is.

A nagyberuházási terv része eme vasútvonal teljes újjáépítése is: modern technologiával, hegesztés nélkül készült egybefüggő sínpárokat fektetnek majd le, hogy a szerelvények kerekeinek kattogása ne zavarja a lakosokat, emellett a vágány mentén kétoldalt, teljes hosszában, amíg ki nem ér a városból, zajvédő falakat fognak építeni

– ismertette a terveket az Agerpres hírügynökség kérésére Sergiu Bîlcea, a megyei tanács alelnöke.

A mikelakai új vasútállomás egy függőpályaudvar lesz, és az infrastrukturális fejlesztés velejárója lesz egy „vasúti körgyűrű” építése is; ez Aradot és Öthalom községet kerüli majd meg, az új kötöttpályát pedig a tehervonatok fogják használni, tehát annak elkészülte után az áruszállító vasúti szerelvények nem haladnak majd át a városon – magyarázta az önkormányzat alelnöke.

 

Az Aradot érintő beruházások az Arad–Temesvár–Karánsebes vasútvonal felújítási projektjének részét képezik, és a már említett tervek mellett a következők szerepelnek még benne:

  • egy vasúti híd építése a Maros felett;
  • felüljáró építése az Arad és Öthalom közötti vasútvonal felett; amelyen gépjárművek és villamosok is közlekedhetnek;
  • az újaradi vasútállomás felújítása, többek között egy új függőhíd építése a gyalogosforgalomnak.

Sergiu Bîlcea szerint az új mikelakai állomás később egy helyi gyorsvasút, földfelszíni metró építésének lehet az alapja – a hosszú távú tervek szerint a magasvasút a mikelakai, a központi és az újaradi állomás között teremt majd összeköttetést.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.