Tüntetés, botrány Felnakon: lenyúlták a fogyatékosok pénzét?

Fotó: actualitatiarad.ro Fotó: actualitatiarad.ro

Körülbelül 30 személy tüntetett ma Felnakon a polgármesteri hivatalnál, amiért már három hónapja nem kapták meg a fogyatékos személyek kísérőinek járó pénzt, s felmerült, hogy az összeget mások nyúlták le. Ioan Maliţa alpolgármester azt nyilatkozta ma, hogy az ügyben már értesítette a prefektúrát, a munkaügyi minisztériumot, mert a fogyatékkal élők kísérői közel négy hónapja egy lej támogatást sem kaptak. Tény, a központi költségvetés már eleve kevesebb pénzt utalt ki az első félévben erre a célra Arad megyének, mint amennyi a jogos igény, s információink szerint a központi kassza kiürült, várni kell egy újabb költségvetés-kiegészítésre. A felnaki önkormányzat tűzoltásként 200 ezer lejjel, saját forrásaiból megfejelte a pénzt, de ez is kevés, és nekik sincs több tartalékuk. A fő probléma azonban, hogy Felnakon a számvevőszék jelentése alapján már a rendőrség is nyomoz, mert állítólag bizonyos személyek hamisított aláírásokkal vették fel a jogosultak pénzét. És itt nem csupán a fogyatékkal élők kísérőinek a havi juttatásáról van szó, hanem amit üdülésre, hivatalos utazásokra költöttek a hivatalban. Úgy tudni, az aradi rendőrségen már több személyt kihallgattak, s kérték tőlük, írásban igazolják, hogy felvették járandóságukat, ám hamar kiderült, hogy aláírásaikat a polgármesteri hivatalban mások hamisították a pénzfelvételi utalványra. Maga Nicolae Selegean polgármester is elismerte, hogy a számvevőszék és a rendőrség vizsgálata folyamatban van. Mindezt a megyei rendőrség szóvivője is megerősítette, aki szerint sikkasztás vádjával már folyik a bűnvádi eljárás a gyanusítottak ellen.

(irházi)

aradihirek.ro (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 08. 11., v – 18:39 időpontban

Válasz Attila (nem ellenőrzött) üzenetére

Igen, Fönlak is helyes, de mind a két elnevezés használatos az erdélyi magyar helységnévtár szerint. Köszönjük az észrevételt!

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.