A férfit május 8‑án vették fel a kórházba, és olyan hantavírus‑törzset azonosítottak nála, amely Romániában és Európában is jelen van, de amely esetében nem ismert az emberről emberre történő terjedés, csak rágcsálókról emberre – közölte Simina Roz, az aradi kórház sajtószóvivője az Agerpres hírügynökséggel.
A fiatalember körülbelül két héttel ezelőtt jelentkezett az aradi sürgősségen magas lázzal és influenzaszerű tünetekkel. Innen került át a kórház fertőző osztályára. A helyben elvégzett vizsgálatok pozitív eredményt mutattak hantavírusra, amit május 18‑án az Országos Közegészségügyi Intézet is megerősített további tesztek után.
Az intézet hangsúlyozta: a kimutatott törzs nem hozható összefüggésbe azzal az Andes‑vírus okozta hantavírus‑járvánnyal, amelyet egy luxushajón azonosítottak a közelmúltban,
az úgynevezett Andes‑vírussal, amely kizárólag Dél‑Amerikában terjed és több halálos áldozatot is szedett.
Az Arad megyei Újszentannán élő férfi az elmúlt három évben a Bihar megyei Vaskohsziklás pszichiátriai kórházában volt bentlakó, ahonnan május 6‑án távozott. Nem járt külföldön, így a fertőzés importált esete kizárható. A megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) szakemberei szerint
bár a férfi néhány napot egy rossz állapotú családi házban töltött, ahol érintkezhetett rágcsálók ürülékével – a vírus ismert terjesztőivel –, a vizsgálatok alapján nem ott fertőződött meg.
A fertőző betegségek szakorvosai ugyanis azt állapították meg, hogy a szerológiai eredmények régi, krónikussá vált fertőzésre utalnak.


