Szeressük ki egymásból a jót – Böjte Csaba az MCC meghívottja

Böjte Csaba

Böjte Csaba a máriaradnai kegytemplom újraszentelésén, 2015-ben | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Szülők Akadémiája rendezvénysorozat keretében Böjte Csaba ferences szerzetes lesz az MCC Aradi Képzési Központjának következő meghívottja.

A Szülők Akadémiáját a felmerülő kérdések megválaszolása, a támogató szülői attitűd tudatosítása és kialakítása érdekében indította az MCC. Az események egyúttal jó alkalmat biztosítanak a szülők számára, hogy megismerjék az MCC képzési programjait.

Ezúttal Böjte Csaba időtlen üzenetével ismerkedhetünk meg: mindenkiben ott rejlik a jóság, még akkor is, ha a külső körülmények vagy a nehéz sors próbára tesz bennünket.

Hivatása számos gyermek mellé állította támaszként, megfigyelte, hogy a legnehezebben kezelhető, látszólag csintalan gyermekekből is „ki lehet szeretni a jót”, ha türelemmel, szeretettel és odafigyeléssel közelítünk hozzájuk.

Hisz abban, hogy mindenki képes változni, és hogy a szeretet ereje képes mindent legyőzni. Csaba atya gondolatai, mély hitéből fakadó tanácsai töredezett, zilált világunkban nem is lehetnének aktuálisabbak.

A ferences rendi szerzetes Böjte Csaba nemcsak prédikációkban és vallási tevékenységekben éli meg hivatását, hanem közvetlen kapcsolatba lép a rászorulókkal, különösen a gyerekekkel. 1992-ben kezdett el gyermekotthonokat alapítani, amelyekben elhagyott és nehéz sorsú gyerekek számára biztosít menedéket, nevelést és szeretetteljes környezetet.

A rendezvény időpontja április 14., hétfő, 18 óra, helyszíne az aradi Jelen Ház (Mihai Eminescu utca 55–57. sz.). Kérik, a részvételi szándékát ezen űrlap kitöltésével jelezzék.

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.