Nemzeti ünnep Aradon: újraszentelik Vécsey Károly epitáfiumát

Pontosan egy évvel a tervezett avatás után, idén március 14-én újraszentelik az Arad Megyei Múzeumban gróf Vécsey Károly aradi vértanútábornok kriptaelőlapját, amelyet tavalyelőtt találtak meg a közgyűjteményben egy szekrény mögött. Március 15-én nem tartanak szervezett koszorúzást a Szabadság-szobornál.

A koronavírus-járvány kitörése miatt tavaly elmaradt a múzeum és az aradi Kölcsey Egyesület által szervezett történészkonferencia, valamint gróf Vécsey Károly aradi vértanútábornok kriptaelőlapjának az újraszentelése. Az epitáfiumot a múzeumbeli takarítás során, egy szekrény mögött találták meg. Restaurálták és egy 1848–1849-es kiállítást részeként szerették volna bemutatni a közönségnek, de tavaly el kellett halasztani a rendezvényt és a megemlékezést.

Idén pótolják az avatást. Az RMDSZ Arad megyei szervezete, a Kölcsey Egyesület és az Arad Megyei Múzeum közös szervezésében megemlékező előadást tartanak Vécsey Károlyról a Kultúrpalota kistermében március 14-én, vasárnap 17 órától, majd ezt követően újraszentelik az epitáfiumot.

  • Az előadásra a helyek száma korlátozott, kérik részvételi szándékot előre jelezni az RMDSZ titkárságán a 0257/250–627-es telefonszámon vagy a Kölcsey Egyesületnél a 0723/897–746-os telefonszámon.

Az epitáfiumot valamint a Kossuth Lajos temetésén is viselt díszmagyar gyászöltözetet az érdeklődők megtekinthetik az Arad Megyei Múzeumban a szokásos múzeumi látogatási program alatt.

Március 15-én, hétfőn, az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 173. évfordulóján idén sem tartanak emlékünnepséget a Szabadság-szobornál. Az RMDSZ közleménye szerint 15 órától tartják meg a forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett versmondó verseny on-line eredményhirdetését az RMDSZ Arad megyei szervezetének Facebook-oldalán, majd 17 órától ünnepi ökumenikus istentiszteletet tartanak a belvárosi református templomban. Az istentisztelet zárásaként Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök mond beszédet, valamint felolvassák Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét. Az esemény élőben közvetítik az RMDSZ Arad megyei szervezetének Facebook-oldalán.

Tekintettel a járványügyi helyzetre, nem szerveznek hivatalos koszorúzási ünnepséget. Arra kérnek mindenkit – egyházakat, civil szervezeteket, intézményeket, magánszemélyeket –, hogy lélekben ünnepeljenek, s a nap folyamán mindenki emlékezzen meg a hősökről, és helyezzen el egy-egy szál virágot a Szabadság-szobornál.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.