Megkezdődött az advent

November 29-én, vasárnap megkezdődött az egyházi év egyik legszebb időszaka, az advent. A latin eredetű szó – adventus – eljövetelt jelent. A karácsonyig tartó négy hét alatt a római katolikus egyház tiltja az esküvők, zajos mulatságok szervezését, a hívek böjtölve, testben és lélekben megtisztulva készülnek a Megváltó születésének ünnepére.

Advent első vasárnapja egyben az új egyházi év kezdete. Templomainkban a szentmise keretében meggyújtják a koszorúba tűzött első gyertyát, amit az elkövetkező három vasárnapon egy-egy újabb követ, hét közben pedig hajnali misén, rorátén vesznek részt a hívek, amelyet sokfelé angyalok miséjének vagy aranyos misének is neveznek.

A roráték éberségre intenek, és az Úr eljövetelére való lelki felkészülés szimbólumai – olvasható a Temesvári Római Katolikus Megyéspüspökség közleményében.

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.