„Lehet ellenzéket játszani, de nincs értelme” [AUDIO]

A helyi közösségek támogatása, az igényeik felkarolása és továbbítása a megyei közgyűlésben a legfőbb feladata a megyei önkormányzat két RMDSZ-es tagjának.

Arad megyében a magyarság szórványnak számít, de egy-egy településen jelentősebb számban élnek magyarok, a helyi önkormányzatokban vannak képviselők, öt településen RMDSZ-es polgármestert választottak, és alpolgármesterek is tevékenykednek a magyar érdekvédelmi szövetség képviseletében.

A helyi közösségek támogatása, az igényeik felkarolása és továbbítása a megyei közgyűlésben a legfőbb feladata a megyei önkormányzat két RMDSZ-es tagjának. Bár a magyarok szavazataira nincs szükség ebben a ciklusban a döntések meghozatalához, ugyanis a Nemzeti Liberális Párt abszolút többséget szerzett a legutóbbi választáson, a korábbi évek jó együttműködésének köszönhetően most is sikerült eredményeket elérni – mondta Péró Tamás megyei önkormányzati képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Helyi infrastrukturális fejlesztésekre, templomfelújításokra, magyar közösségi rendezvényekre tudtak 2022-ben támogatást szerezni.

Péró Tamással beszélgetett Pataky Lehel Zsolt. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.