Lefújták a kamionos sztrájkot

kamion2Elmarad a romániai kamionosok csütörtökre hirdetett forgalombénító akciója, miután a közúti áruszállítók szakmai szervezetei megállapodásra jutottak a közlekedési minisztériummal. A kamionosok hétfőn még azzal fenyegetőztek, hogy a nagyvárosok terelőútjain és a főbb útvonalakon fogják felsorakoztatni járműveiket, amelyeket csak személygépkocsik, illetve a rendőrségi, tűzoltósági és mentőautók előzhetnek meg. A 13 ezer tagot tömörítő Román Közúti Áruszállítók Szövetsége (UNTRR) és a 7500 fuvarozó érdekeit képviselő Országos Közúti Konföderáció (CNR) közleménye szerint a tiltakozó akció forgalomlassításban nyilvánult volna meg: ezzel kívánták úgymond tükrözni azt a reakciósebességet, amelyet a bukaresti közlekedési minisztérium tanúsít a fuvarozók gondjai iránt. Szerda este a két szakmai szövetség lefújta az akciót, miután megállapodást írtak alá Relu Fenechiu közlekedési miniszterrel. A kamionosok a közúti áruszállítást érintő, általuk barátságtalannak tartott jogszabályok megváltoztatását, és a korrupció felszámolását sürgették, valamint konstruktív párbeszédet követeltek a román kormánytól. Azt állították, hogy a román közúti törvénykezésben a bírságok nem állnak arányban a kihágás súlyával. A szerdán aláírt megállapodásban a román közlekedési tárca vállalta, hogy júniusban javaslatot dolgoz ki a közúti bírságok mértékét szabályozó kormányhatározat megváltoztatására.

MTI

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.