Kihagyták a magyar programokat a városnapi rendezvényekből

Augusztus 16–29. között tartják meg az idei városnapokat, a kéthetes rendezvény alatt számos kulturális, szabadidős, sport- és szórakoztató program lesz.

A rendezvények több helyszínen zajlanak majd, a városközpontnak a színház és a polgármesteri hivatal közötti részét augusztus 20–22. között lezárják majd a gépjárműforgalom előtt, ott szervezik meg ugyanis a Boulevard Foodot, amikor is lacikonyhák és büfékocsik kínálatából választhatnak majd az érdeklődők.

Nem marad el a piknikfesztivál, a román nép- és könnyűzenei koncertek, a hangsúlyosan magyar programokat azonban idén kihagyták. Évek óta hagyomány volt, hogy a városnapokon egy-egy délutánt a baranyai testvértelepülés, Pécs programjainak tartottak fenn, és ezenkívül is voltak rendezvényeik a helyi magyar szervezeteknek, erről azonban ebben az évben „megfeledkeztek”.

Az Aradi Városnapokat annak emlékére szervezik, hogy 1834-ben augusztus 21-én kaptak meg Arad a szabad királyi városi címet.

A rovatból ajánljuk:

Kis karácsony, nagy karácsony – november 14-én nyílik az aradi vásár
A díszkivilágítást december 5-én kapcsolják fel, a vásár pedig jövő január 10-ig tart.
Szeretetből erőt meríteni – Böjte Csaba előadása Aradon
A ferences szerzetes személyes tapasztalataiból tart inspiráló előadást.
Konzuli fogadónapot tartanak decemberben Aradon
Honosítási ügyintézés és anyakönyvi bejelentések.
Mától alacsonyan szállnak a gépek Arad felett: „átköltözik” a temesvári reptér
A kifutópálya bővítése miatt három hétig Arad szolgálja ki a légiforgalmat.