Az elfelejtett „hadsereg” [AUDIÓ]

Mint arról már beszámoltunk, az Aradi Magyar Napokon mutatták be Balta János aradi újságíró Az elfelejtett „hadsereg” című dokumentumregényét, amely az 1970-es, 1980-as évek kommunista diktatúrája által meghurcolt volt munkaszolgálatosoknak, az elfeledett vagy szándékosan elhallgatott hétköznapi hősöknek állít emléket. A szerzőnek 48 olyan egykori munkaszolgálatos mesélte el tragiédiáját, akiknek mindössze az volt a „bűnük”, hogy valamiért szálkát jelentettek az állampárt vezetőinek a szemében, vagy éppenséggel valamelyik irigyük „feldobta”. Pataky Lehel Zsolt beszélgetett a szerzővel, Balta Jánossal a Temesvári Rádió Magyar adásában. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.