Az égi túrákat járja már Titi bácsi

Életének 80. évében kedden elhunyt Stefanov Titusz nyugalmazott aradi fogtechnikus, érem- és jelvénygyűjtő, természetjáró, az aradi turizmus történetének leírója, a Czárán-hagyaték egy részének őrzője. FRISSÍTÉS: Pénteken 13 órakor temetik.

Stefanov Titusz – az ismerősök számára Titi bácsi – korán megismerkedett a túrázással, élete volt a kirándulás, a természetjárás, a turizmussal kapcsolatos tárgyi és írásos emlékek rendszerezése. Czárán Gyula, az erdélyi turizmus atyja hagyatékának egy része is a birtokában volt.

Emellett híresen gazdag volt érem-, jelvény- bányavirág- és ceruzahegyező gyűjteménye is, de történelmi emléktárgyak is megtalálhatók voltak a lakásán. Erről egy 2012-es rádióinterjúban mesélt Pataky Lehel Zsoltnak (meghallgatható itt), aki a 2018-as aradi jelvénykiállításán is megszólaltatta az akkor egy súlyos szívműtét után lévő Stefanov Tituszt (ide kattintva hallgatható meg).

Stefanov Titusz édesapja bolgár-szerb-román felmenőkkel rendelkezett, édesanyja nagybányai magyar volt, őt ortodoxnak keresztelték, románul végezte iskoláit, de magyar anyanyelvűként élt hivatásának és szenvedélyének.

Néhány évvel ezelőtt kiadta román nyelven az aradi turizmus történetét bemutató monográfiáját, amelyet természetfotós barátja, megboldogult Siska-Szabó Zoltán természetfotós fordított magyarra és közölt belőle részleteket a Szövétnek című kulturális szemlében.

Milka Zsolt, a Bánsági Kárpát Egyesület elnöke szerint Stefanov Titusz súlyos beteg volt az utóbbi időben, egyebek mellett cukorbetegség kínozta.

FRISSÍTÉS: Milka Zsolt tájékoztatása szerint Stefanov Tituszt pénteken 13 órakor helyezik örök nyugalomra az aradi Alsótemetőben (a Bodrogi úton).

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.