Mielőtt bárki fölhorkanna azon, hogy a képviselőház jóváhagyta a romániai tatár kisebbséghez tartozóknak, hogy december 13-án, nemzeti ünnepükön szabadnapot kaphassanak munkáltatójuktól, és nekünk, magyaroknak a március 15-ét évek óta nem hajlandók megadni, gondoljunk bele, milyen előnyökkel járhat ez ránk nézve hosszú távon.
Az alsóházban „csont nélkül”, szinte százszázalékos igen szavazattal átment javaslat bizonyíték rá, hogy a hatalom könnyebben és szívesebben teljesíti egy olyan közösség kérését, amely számbelileg elenyészőnek mondható, „nem jelent veszélyt”, nincs közvélemény formáló ereje, nem tud a maga oldalára állítani másokat. Ráadásul a mintegy húszezer tatár java része inkább tatár származású román, könnyű és nemes dolog velük szemben kisebbségbarátként tetszelegni. A valamivel több mint 1,2 millió romániai magyarral más a helyzet: folyton kérünk, sőt követelőzünk, ha nem Szabadság-szobrot akkor magyar egyetemet akarunk, anyanyelvű oktatást, magyar feliratokat, kisebbségi jogokat, törvényt, ami ezeket garantálja, autonómiát (területit, kulturálisat vagy személyi elvűt) és még sorolhatnánk. Ezért gáncsolják évek óta a székelyföldi önkormányzati vezetők kéréseit/rendelkezéseit, hogy legalább ott, ahol többségben vannak a magyarok, munkaszüneti nap legyen a magyar nemzeti ünnep, március 15. Ha rosszmájú – mi több, demagóg – akarok lenni, azt is mondhatnám, hogy bizonyára azt is mérlegelték a honatyák, hogy ha mondjuk (kis túlzással) 20 ezer polgár nem dolgozik egy nap, nem jelent akkora kiesést a nemzetgazdaságnak, mintha mondjuk (jókora túlzással) 1,2 millióan mennek szabadnapra. De ilyen szempontból nem lenne mitől félniük. A szabadnap inkább csak a közszféra alkalmazottaira érvényes. Mindenki tudja, hogy mostanság a „privátnál” dolgozó kétszer is meggondolja, kérjen-e szabadnapot, hacsak nem „ég a ház”…
Szóval, üdvözölni kell a tatárok szabadnapját. S adjanak a szlovákoknak, szerbeknek, ukránoknak stb. is. Mert ez példát jelenthet, amire alapozva kérni vagy kiharcolni lehet a március 15. szabadnappá nyilvánítását.
Tizenöt éve még csak fővesztés terhe mellett lehetett kiejteni az autonómiát. Ma meg már vitázni lehet róla tévében, szabadegyetemeken, rádióban, különböző fórumokon. Még ha mélységes ellenszenvvel is utasítják el, de legalább beszélnek róla.
Most valamivel több történt.
M. P.
