Az aradi rendőrség kiszúrt és megállított egy mikrobuszt, amelynek dupla fala mögött 3000 csomag, kínai gyártmányú Jin Ling cigarettát találtak. A hivatalos verzió szerint a járművet csupán rutinellenőrzés miatt állították meg, majd a tüzetesebb vizsgálat után kerültek elő a cigaretták. A jármű vezetőjét és utasát 24 órás előzetes letartóztatásba helyezték, s a rendőrség 29 napos letartóztatást javasolt az ügyészségnek.
3000 csomag cigi a duplafal mögött
A rovatból ajánljuk:
A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.



