25 éves a Pécskai Kolping Család

Múlt szombaton a Pécskai Kolping Család szervezésében került sor az Adolf Kolping Napra és a helyi Kolping-egyesület megalakulásának 25. évfordulója megünneplésére.

A rendezvényen a pécskai tagok mellett részt vettek a Bánsági Kolping Regionális Szervezet tagjai és a szerbiai Szaján faluban működő Kolping Család képviselői.

A program ünnepi szentmisével indult, amelyet ft. Czeglédi Ferenc pécskai római katolikus esperes-plébános a vendég paptestvérekkel együtt, köztük ft. Heinrich József esperessel, egykori pécskai plébánossal mutatott be.

Ezt követően a Kolping-tagok átvonultak a római katolikus plébánia klubtermébe, ahol Kocsik Imre, a pécskai szervezet elnöke köszöntötte őket. Bella Ibolya hitoktató az Adventről tartott előadást, majd adventi koszorúkat és karácsonyi díszeket készítettek a résztvevők Bella Ibolya és Stoicovici Anita tanárnők vezetésével. A program a pécskai Búzavirág Néptánccsoport táncosainak karácsonyi műsorával folytatódott.

A közös ebéd meghitt hangulatban telt. Reméljük minden résztvevő szép élményekkel tért haza Pécskáról. Köszönet a pécskai Kolping-tagoknak a sok segítségért!

A Pécskai Kolping Család vezetősége

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.