Visszatér az UTA kispadjára Bálint László György

Kedd délelőtt Ilie Poenaru kérésére az UTA vezetősége felbontotta az edző szerződését, a helyére pedig kinevezte Bálint László Györgyöt, akivel a 2019–2020-as idényben a második ligából az első osztályú bajnokságba jutott fel az aradi labdarúgócsapat.

Az edzőváltást a klub a hivatalos internetes felületein jelentette be. Poenaruval az élen a csapat a legutóbbi hat meccsén a megszerezhető 18 pontból csak egyet gyűjtött be, és az utolsó előtti, kiesést jelentő 15. helyen áll a bajnokságban. Legutóbb vasárnap, hazai pályán kapott ki az UTA 1–0-ra az FC Argeștől, ami után azt lehetett olvasni a sportsajtóban, hogy a tréner hétfő délelőtt kérte a klubvezetőséget, hogy tárgyaljanak a folytatásról.

Poenaru egyébként – megfelelő végzettség hiányában – hivatalosan másodedző volt a csapatnál, a vezetőedzői tisztséget papíron Marin Dună töltötte be, de a gyakorlatban Poenaru irányított, és az övé volt a felelősség.

A brassói születésű, korábbi UTA-játékos Bálint László György még a Liga 2-ben lett az aradiak edzője, s a csapatot 12 év szünet után visszajuttatta az élvonalba – drámai körülmények között, 2020-ban, a koronavírus-járvány miatt félbeszakított, majd rendkívüli rájátszással befejezett csonka bajnokság végén. Az UTA edzői tisztségéről idén január 31-én mondott le a gyenge eredmények miatt, úgyhogy a 2021–2022-es idényt már Ionuț Badeával fejezte be az együttes. Utóbbival a nyáron nem hosszabbítottak, hanem Poenarut nevezték ki edzőnek.

Bálint legutóbb az Universitatea Craiova trénere volt, azonban a mostani idény első négy fordulója után menesztették, mert csapata várakozásokon alul teljesített. Azóta nem volt munkája.

A rovatból ajánljuk:

Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.
Továbbra is csak fut az eredmény után az UTA az új szezonban
Az aradi csapat eddigi három meccsén egyszer sem nyert, és utolsó előtti helyen áll.