Hetven éves az utánpótlásnevelés doyenje, Tisza Ferenc labdarúgóedző [AUDIO]

Rareș Poppal, aki szintén az ő felfedezettje, végezhette el a kezdőrúgást | Fotó: uta-arad.ro

Rareș Poppal, aki szintén az ő felfedezettje, végezhette el a kezdőrúgást | Fotó: uta-arad.ro

2024. május 12-én ünnepelte 70. születésnapját Tisza Ferenc aradi labdarúgóedző, az utánpótlásnevelés legendás szaktekintélye, aki játékosként is meghatározó alakja volt az UTA csapatának.

Az aradi futballkedvelők számára Tisza Ferenc neve összefonódott az utánpótlás-neveléssel. A szaktekintélynek számító edző 40 év alatt fél tucatnál is több országos bajnoki címet szerzett az aradi korosztályos csapatokkal, kezei közül több mint 40 élvonalbeli játékos került ki az évtizedek során, s ma is vannak olyan tanítványai, akik az utánpótlás vagy a felnőtt válogatottságig vitték.

Az aradi önkormányzat 2018-ban Kiválóság-oklevéllel ismerte el Tisza Ferenc nevelői munkáját és eredményességét, de számára ennél is nagyobb elégtétel, amikor egykori tanítványai hívják fel telefonon, és köszönetet mondanak neki a támogatásért, az atyai tanácsokért.

A tréner mögött húszéves játékos-pályafutás áll, tíz évig volt meghatározó tagja Arad népszerű csapatának, az UTÁ-nak. Szeretett klubja azzal tisztelte meg, hogy május 6-án, az UTA–FCU 1948 Craiova meccsen (a szezon utolsó hazai meccsén) ő végezhette el a kezdőrúgást.

A nem mindig rózsás játékossorsról, a labdarúgás iránti vonzalom kezdeteiről, emlékezetes gólokról és az edzői hivatásról mesélt Pataky Lehel Zsoltnak 2020 decemberében. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

A rovatból ajánljuk:

Ha egy üzlet beindul: gálázott az UTA az FK Csíkszereda ellen, zsinórban harmadik meccsét nyerve meg
Gólzáporos győzelmet aratott az aradi csapat hazai pályán szombaton kora este, az első osztályú labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában. A piros-fehérek immár két bajnoki és egy kupagyőzelmet számlálnak.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.
Továbbra is csak fut az eredmény után az UTA az új szezonban
Az aradi csapat eddigi három meccsén egyszer sem nyert, és utolsó előtti helyen áll.