Bemutatkozott az UTA 2017–2018-as kerete

Bár még mindig a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szerepel, az új idény bemutatkozását első osztályú keretek között szervezte meg az UTA. Szerda este a főtámogató Ford-képviselet szomszédságában lévő Biavat Xperience rendezvényteremben a sajtó, a támogatók, partnerek, bérletesek és a törzsszurkolók jelenlétében mutatták be hivatalosan a piros-fehérek keretét, amellyel nekivágott a 2017–2018-as idénynek.

Ez alaklommal szerepelt első alkalommal a nagyközönség előtt Adrian Mihalcea új vezetőedző is, aki az élvonalba jutást jelölte meg a csapat célkitűzésének.

Az UTA idegenbeli győzelemmel kezdte a pontvadászatot, augusztus 12-én, szombaton 11 órától pedig az újonc bukaresti Metaloglobust látja vendégül. A meccs helyszíne – akárcsk az egész tavaszi szezonban – a világosi stadion lesz, ugyanis az aradi helyhatóságok még mindig nem voltak képesek rendbehozatni egyik aradi pályát sem, amelyek II. ligás mérkőzéseket lehetne rendezni.

A rovatból ajánljuk:

Ha egy üzlet beindul: gálázott az UTA az FK Csíkszereda ellen, zsinórban harmadik meccsét nyerve meg
Gólzáporos győzelmet aratott az aradi csapat hazai pályán szombaton kora este, az első osztályú labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában. A piros-fehérek immár két bajnoki és egy kupagyőzelmet számlálnak.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.
Továbbra is csak fut az eredmény után az UTA az új szezonban
Az aradi csapat eddigi három meccsén egyszer sem nyert, és utolsó előtti helyen áll.