A védelmi miniszter érdeméremmel tüntette ki Török Zsoltot

Érdeméremmel tüntette ki Török Zsolt aradi hegymászót Mihai Fifor védelmi miniszter – közölte szombaton az Agerpres hírügynökség.

A „Románia jó hírének terjesztéséért” megítélt díjat személyesen Mihai Fifor adta át az aradi várban pénteken Török Zsoltnak. A miniszter kijelentette: a román hadsereg mindig támogatni fogja azokat a hegymászókat, akik nagy erőfeszítéseket tesznek a Románia jó hírének a terjesztéséért.

A Török Zsolt, Teofil Vlad és Romeo Popa összetételű román csoport többek között a Nemzeti Védelmi Minisztérium támogatásával vett részt idén ősszel egy expedíción a Himalája hegységben. A csapat tagjai október 18-án jutottak fel a Mount Everest szomszédságában álló 7161 méter magas Pumori-csúcsra. A csúcson mínusz 27 fokban, több mint száz kilométer/órás széllökések közepette bontották ki az Erdély és Románia egyesülése centenáriumi jelképével is ellátott román zászlót, melyet a védelmi tárcától kaptak. Török Zsolt felidézte: annyira kegyetlenek voltak a körülmények, hogy személyesen nem tudott örvendeni a csúcshódítás pillanatának, de annak a tudata sarkallta, hogy sok román számára ez a beteljesülés pillanata lesz. Hozzátette: a világ egyik legnehezebb magashegyi útvonalán jutottak fel a Pumori-csúcsra.

Török Zsolt vezette 2013-ban azt a romániai expedíciót, amely feljutott a Himalájában a Nanga Parbat 8125 méter magas csúcsára. Máig ez a romániai alpinizmus egyik legnagyobb teljesítménye.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Ha egy üzlet beindul: gálázott az UTA az FK Csíkszereda ellen, zsinórban harmadik meccsét nyerve meg
Gólzáporos győzelmet aratott az aradi csapat hazai pályán szombaton kora este, az első osztályú labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában. A piros-fehérek immár két bajnoki és egy kupagyőzelmet számlálnak.
Önbizalomnövelő győzelemmel kezdte a kupasorozatot az UTA
Magabiztosan nyert az aradi csapat a csoportkör első fordulójában a Lupényi Minerul otthonában.
Nem akárki ellen szerezte meg első győzelmét az UTA
Értékes idegenbeli sikert aratott Târgoviștén az UTA: a piros‑fehérek 3–1-re győztek az FCSB ellen.
Csak szépítésre futotta az UTA erejéből Kolozsváron
Az aradi csapat továbbra is nyeretlen az új szezonban.
Gól nélküli, de látványos küzdelem a szakadó esőben
Az UTA továbbra is nyeretlen az új idényben.
Továbbra is csak fut az eredmény után az UTA az új szezonban
Az aradi csapat eddigi három meccsén egyszer sem nyert, és utolsó előtti helyen áll.