Tovább erősítené kétoldalú kapcsolatait Gyula és Arad

A két település közösen pályázik az uniós forrásokra a román–magyar határon átnyúló együttműködési program keretében – írja a Gyulai Hírlap.

A kétoldalú kapcsolatok megerősítésének lehetőségeiről tárgyalt a gyulai és az aradi városvezetés november 13-án a fürdővárosban. A Kézfogások rendezvénysorozat keretében megtartott tanácskozáson elhangzott: a két település elsősorban a foglalkoztatás, az értékvédelem és a kultúra területén fűzné szorosabbra együttműködését.

A két település tavaly ünnepelte húszéves testvérvárosi kapcsolatát. Az elmúlt hónapokban tárgyalásokat folytattak annak érdekében, hogy Arad és Gyula sikerrel pályázhasson a 2014–2020 közötti uniós fejlesztési ciklusban. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere kiemelte: a foglalkoztatás területe mellett nagy hangsúlyt fordítanak az épített és természeti környezet megóvására, valamint az aradi román színház, az Aradi Kamaraszínház és a Gyulai Várszínház közötti kapcsolat elmélyítésére. Gheorghe Falcă aradi városvezető köszöntőjében arról beszélt: Arad is pályázik az Európa Zöld Fővárosa és az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címre, ezért kiemelten fontos számukra a magyar partner támogatása. Szerinte a Romániában zajló politikai újrarendeződés új lökést adhat az ország agrárgazdaságának.

Kónya István, Gyula alpolgármestere kiemelte: a román–magyar együttműködési program keretében a két ország nyolc határ menti megyéje 190 millió euróra pályázhat. Békés és Arad megye zöldség- és gyümölcsfeldolgozó iparát fejlesztené, a támogatást kapacitásnövelő beruházásokra fordítanák. Bognár Levente, Arad alpolgármestere azt javasolta: a testvérvárosok a sport és a civil szféra területén is keressék az együttműködés lehetőségét.

A Kézfogások keretében péntek délután az Foto Club Pro Arad tagjainak alkotásokból nyílt fotókiállítás Gyulán. A rendezvény részletes beszámolója a Gyulai Hírlapban olvasható el.

 

A rovatból ajánljuk:

Aláírták a román–magyar ETT alapító okmányait
Romániából Kisjenő, Kürtös, Pécska, Nagylak és Nagyszalonta, Magyarországról Battonya, Gyula, Sarkad, Elek és Medgyesegyháza tagja a társulásnak.
Sport és egészségügyi programokkal várják az érdeklődőket az UTA–Csíkszereda meccs előtt
A projekt célja az egész életen át tartó mozgás fontosságának tudatosítása.
Kapocs a Maros – idén is lesz vízitúra Aradtól Szegedig
Harmadszor teszik meg a több mint 110 kilométeres távot, ezúttal a két megyei önkormányzat is támogatja a szervezőket.
Kilencmillió euróból fejlesztik a közegészségügyi ellátást Arad és Békés megyékben [AUDIO]
Cél az orvosi szolgáltatásokhoz való méltányos hozzáférés biztosítása.
Híd a közösségek között: 30 éves a Tornya–Battonya határátkelőhely
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg az 1995-ös eseményről.