Több mint 13 millió euró a határ menti utakra

2017. április 13.
A román kormánytól csak négy kilométer felújítására elegendő pénzt kapott Arad megye.
<em>Hír szerkesztése</em> Több mint 13 millió euró a határ menti utakra
Sergiu Bîlcea ismertette a megyei tanácsosoknak a terveket

Az Arad Megyei Tanács csütörtöki rendkívüli ülésén megszavazták azt a határozattervezetet, amely a Békés Megyei Közgyűléssel való közös infrastrukturális fejlesztésről szól, s melynek keretében 14 millió euró támogatást hívnak le az Európai Unió román–magyar határ meti együttműködéseket támogató INTERREG-programja keretében. Az összeg túlnyomó részét, 13,5 millió eurót a romániai határ menti utak felújítására fordíthatnak – emeli ki a megyei tanács közleménye.

A projekt részeként a Pécska–Tornya (10 km), Kürtös–Szentmárton (9 km), Szentmárton–Székudvar (12 km), Székudvar–Nadab (5 km), Szentmárton–Simánd (8 km) utakat újítják fel, emellett teherforgalmi kerülőutat építenek Kürtösön. Ezek az utvonalak – a remények szerint – a 7-es és 69-es számú országutak (Déva, illetve Temesvár irányába), továbbá a dél-erdélyi autópálya forgalmának egy részét „veszik át”, hiszen a Nagylak, Tornya és Gyulavarsánd állandó határátkelőhelyek környékén lévő településeket kötik össze a határ mentén.

Sergiu Bîlcea, az Arad megyei önkormányzat alelnöke rendkívül nagy összegűnek nevezte ezt a beruházást, ahhoz viszonyítva, hogy a román kormánytól közvetlenül útjavításra mindössze négy kilométerre elegendő pénzt kapott Arad megye (a nemzeti liberális párti alelnök azt is jelzésértékűnek tartotta, hogy a kormánypárti szociáldemokrata képviselők kivonultak a teremből, amikor a projektben való részvételről kellett szavazni, de a határozattervezet elfogadásához nélkülük is elegendő lészámban voltak jelen a testület többi tagjai). Egyébként az önkormányzat kezelésében lévő 1200 kilométernyi megyei úthálózatból 300 km-t terveznek rendbe tenni a következő három évben.

Új út Temes megyébe

A csütörtöki tanácsülésen egy másik, Arad és Temes megyét összekötő út megépítéséhez való hozzájárulásról is szavaztak a képviselők. Ez Székesút községet a Temes megyei Varjassal összekötő mezei út leaszfaltozásáról szól, és a megyehatárig 3,5 millió euróba kerül (mintegy hét kilométer, a többit a Temes Megyei Tanács finanszírozza). Ezt a pénzt is az EU-tól nyerte el a megyei tanács a helyi fejlesztési programban, az önrész a teljes összeg két százaléka. Ez jelentősen lerövidíti a távolságot a két település között, és már az előszerződések megkötésénél tartanak.

További hírek

Hír beküldése
A Csiky Gergely Főgimnáziumban változatlanul 84 százalékos a jól vizsgázók aránya.
<em>Hír szerkesztése</em> Pitești-en kezdi az új idényt az UTA
Szuperliga néven rajtol július 16-án az élvonalbeli futballbajnokság.
<em>Hír szerkesztése</em> Leégett 200 hektár gabonaföld és 600 szalmabála
A szárazság miatt elég egy szikra, és megtörténik a baj.
Hír beküldése
Nagyon lassan halad a népszámlálás második, személyes lekérdezésen alapuló szakasza, emiatt bő két héttel a népszámlálás tervezett vége előtt a lakosság körülbelül egyharmada még nincs regisztrálva. Bár a magyar többségű településeken jellemzően nincs hiány számlálóbiztosokból, munkájukat számos módszertani és technikai probléma is lassítja.
<em>Hír szerkesztése</em> Nem változott a „kisérettségi” eredménye az óvások után
A vizsgázók 78,19 százaléka érte el 5-ös vagy annál nagyobb átlagot.
<em>Hír szerkesztése</em> Elfogadta az üzemanyagok árkompenzációjáról szóló sürgősségi rendeletet a kormány
Július elsejétől három hónapig hatályos.
<em>Hír szerkesztése</em> Részleges kamionstopot rendeltek el a hőségriadó miatt
Csütörtökön és pénteken vörös kód van érvényben Arad megyében.
<em>Hír szerkesztése</em> Hőségriadót rendelt el a meteorológiai szolgálat
A nappali csúcshőmérséklet eléri a 37-38 Celsius-fokot.
<em>Hír szerkesztése</em> A „bolygóvonat” elment, de sok csodát tartogat még az égbolt [AUDIO]
A Galaxis amatőr csillagászklub továbbra is várja az érdeklődőket „járdacsillagászatra”.
<em>Hír szerkesztése</em> Adóemeléseket jelentett be a kormány
Az osztalékadót és az áfát is megemelik, a szerencsejátékokra 40 százalékos adót vetnek ki.