Steib Péter nyerte egyéniben a Szupermaratont

Fotó: beol.hu Fotó: beol.hu

Az egyéni versenyzők közül csak négyen fejezték be a 17. Békéscsaba – Arad – Békéscsaba Szupermaratont. Az egyéni győztes Steib Péter vasárnap délután magyar idő szerint 15 óra húsz perc körül érkezett a csabai főtérre. Tóth Sándor, versenyigazgató, a Buda-Cash Békéscsabai AC ügyvezetője így értékelt: „Boldog vagyok, hogy évről-évre egyre többen jönnek el erre a rendezvényünkre. Most csaknem ezren indultak, legtöbben a kerékpárosok között. Mindenki előtt megemelem a kalapomat, mert szombaton az esővel és a széllel is meg kellett küzdeniük a résztvevőknek. A két évvel ezelőtti győztes Steib Péter kiemelkedett a mezőnyből, magabiztosan nyerte az egyéni versenyt. A férfi váltóknál nagy csatát vívott a Gepárd Mazda Team és a klubunk versenyzőiből álló Opel Körös, szombaton a Mazdások, ma az Opelosok győztek, ám összesítésben a Gepárd megőrizte első helyét. A női váltóknál dicséret illeti a győztes Buda-Cash Békéscsabai AC csapatát, amelyben Koléner Viki és Váczi Lili mellett az orosházi Patyiné Bogdánffy Ágnes valamint Juhász Tünde és Szabó Krisztina futott.”
Steib Péter a szombati 100 kilométeres versenyt is magabiztosan nyerte, az első napon több mint két órát vert a mögötte célba érőkre.
Végeredmény. Egyéni: 1. Steib Péter (SZUFLA-A-Tomsport) 14:18:20. Férfi váltó: 1. Gepárd Mazda Expanzió (Varga István, Szabó Gábor, Deli Gergely, Németh Gábor, Beda Szabolcs) 11:32:28, 2. Opel Körös (Oláh Tamás, Szigeti Balázs, Dobra Viktor, Jenkei Péter, Gregor László) 11:37:03, 3. Ironmanek és a Lajos (Rostás Pál, Vetró Béla, Sólyom Lajos, Dezső Sándor, Bódé Zsolt) 12:43:08. Női váltó: 1. Buda-Cash Békéscsabai AC (Koléner Viktória, Váczi Lili, Patyiné Bogdánffy Ágnes, Juhász Tünde, Szabó Krisztina) 16:06:01, 2. Csabai Dögös (Szabó Katalin, Horvát Mónika, Bartha Edit, Görgényi Zita, Ilyés Ildikó) 16:38:17, 3. Frühwald (Plavecz Andrea, Tamás Viktória, Molnár Gitta, Krajcsó Ágnes Antónia, Csíbor Anita) 17:06:18. Kerékpár: 1. Titus Paun (román), 2. Patai Dániel, 3. Andrei Mihai (román). Görkorcsolya: 1. Bartok Andreas (romániai).

A Békés Megyei Hírlap tudósítása nyomán

A rovatból ajánljuk:

Kapocs a Maros – vízitúra Aradtól Szegedig
Élménybeszámoló a négynapos kalandról.
Román–magyar együttműködéssel javították a Maros alsó szakaszának árvízi biztonságát
Összehangolták a vízügyi adatbázisokat, közös elöntési „haváriatérképek” készültek.
Segítség az ingázóknak a beutazási adatlap módosítása [AUDIO]
Elég csak egyszer kitölteni a digitális járványügyi nyilatkozatot.
Jóváhagyta a kormány a kisvarjasi és ottlakai határátkelők megnyitását
A magyar fél vállalta az infrastruktúra kiépítését.