Pécska–Záhony testvérvárosi együttműködés

A múlt pénteken került sor a Záhonyi Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Pécskával kötött testvérvárosi megállapodás ünnepi aláírására. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnökének, Baracsi Endrének köszöntője, Helmeczi László záhonyi és Antal Péter pécskai polgármesterek beszéde után a záhonyi Árpád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai versekkel és dalokkal, valamint Barabás Zoltán szavalatával tették még ünnepélyesebbé az eseményt.
A „kelet kapujaként” ismert, a magyar–ukrán határnál fekvő kisváros polgármestere elmondta: örül a két település között kialakult baráti kapcsolatnak, amelyet szoros együttműködéssé kívánnak fejleszteni határon átnyúló uniós pályázatok révén. „Pécska hosszú évszázadokon keresztül Magyarország része volt, ezáltal múltunk és jövőnk is közös” – hangoztatta. Antal Péter polgármester röviden bemutatta Pécskát, elmondta, hogy Battonya és a belgiumi Woluwe-Saint-Pierre után Záhony a harmadik testvérvárosa. „A magyar nóta hozott össze bennünket és megtiszteltetés, hogy testvárossá válunk. Reményeim szerint főleg a kultúra, az oktatás, a környezetvédelem és az infrastruktúra fejlesztése terén tudunk majd együttműködni, közösen felhasználni Pécska tapasztalatát az uniós pályázatok terén” – fogalmazott Antal Péter, majd megköszönte Kádár Zsuzsanna záhonyi műsorszervezőnek és a pécskai Balta-Tajcs Tündének, akiknek jelentős szerepük volt a két város közötti kapcsolat kialakításában.
A pécskai delegációnak tagja volt Halasi András helyi tanácsos, Sinka Pál kommunikációs tanácsadó, Balta-Tajcs Tünde és Szép Sándor, a frissen alakult Pécskai Kissebségi Hagyományőrző Egyesület társalapítói, Matei Ramóna kulturális pályázatokért felelős munkatárs, illetve több pécskai nótakedvelő. A látogatás másnapján ugyanis hivatalosak voltak egy nagyszabású nótagálára a záhonyi VOKE Vasutas Művelődési Házba és Könyvtárba.
Pócsikné Vakula Ágnes polgármester meghívására a pécskaiak meglátogatták Zsurk községet is, annak műemlék református templomát. A testvérvárosi együttműködés kézzelfogható jeleként Helmeczi László polgármester átadta Z. Tóth Sándor helybeli festőművész alkotását, a pécskaiak pedig természetesen vittek a város védjegyének számító kenyérből is.
További hírek
![]() Tizenhárom személyt kísértek be kihallgatásra. |
![]() Nekiment a zajvédő falnak, ettől gyulladhatott ki. |
![]() Pécska hazai pályán kikapott, az UTA idegenben nyert. |
![]() Két tehergépjárműben rejtőztek el. |
![]() A tervezet nem tartalmazza már azt az előírást, miszerint az önkormányzatok nem költhetnek saját bevételük 2,5 százalékánál többet kulturális, egyházi és szabadidős célokra, illetve már az sem kötelező, hogy összevonják az ötvennél kevesebb alkalmazottal működő kulturális intézményeiket. |
![]() A székudvari méhész szerint a Covid óta jobban odafigyelünk, hogy mit fogyasztunk. |
![]() A Roulette húzza a talpalávalót. |
![]() Van még érdekérvényesítő erejük a kisebbségeknek? |
![]() A kéthetes rendezvénysorozat október 6-án ér véget. |
![]() Döntetlent játszott az aradi csapat a kiesési rangadón. |