Nő a határ menti közös fejlesztések uniós forrása

A korábbi 68 millió euróról, 75 millió euróra nő a határon átnyúló együttműködési program európai uniós kerete a magyar, román, szlovák és ukrán közös fejlesztésekhez megvalósításához – közölte a magyar uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár Nyíregyházán. Perényi Zsigmond elmondta, hogy a jelenlegi árfolyamon mintegy 23 milliárd forintot a kedvezményezett pályázók a kormány által meghatározott prioritások szerint gazdasági, környezetvédelmi, turisztikai és a határ menti közlekedés fejlesztésére használhatják fel 2020-ig. Az utóbbira, új határátkelő helyek nyitására, az ottani infrastruktúra kialakítására és utak építésére a 75 milliós euró 20 százalékát használhatják fel a pályázók, akik a konkrét terveket dolgozzák majd ki.

Az államtitkár-helyettes hozzátette: az egymással szomszédos négy ország érintett területei a korábbi európai uniós ciklusban is a legnagyobb összeget használták fel a határon átnyúló fejlesztésekhez, és ennek köszönhető az összeg megemelése a következő időszakra. Perényi Zsigmond a közlekedési infrastruktúra további fejlesztését nemzetstratégiai szempontból is igen fontosnak nevezte, amellyel az összeköttetést, a mobilitást szeretnék javítani a határon túl élő magyarokkal. Megemlítette: jelenleg van olyan térség, ahol az ott élőknek 60-70 kilométeres kerülőutat kell megtenniük, hogy a határon túl élő rokonaikat felkeressék. Új határátkelők nyitásával ezt az utat szeretnék lerövidíteni legalább 4-5 kilométeresre a jövőben.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Aláírták a román–magyar ETT alapító okmányait
Romániából Kisjenő, Kürtös, Pécska, Nagylak és Nagyszalonta, Magyarországról Battonya, Gyula, Sarkad, Elek és Medgyesegyháza tagja a társulásnak.
Sport és egészségügyi programokkal várják az érdeklődőket az UTA–Csíkszereda meccs előtt
A projekt célja az egész életen át tartó mozgás fontosságának tudatosítása.
Kapocs a Maros – idén is lesz vízitúra Aradtól Szegedig
Harmadszor teszik meg a több mint 110 kilométeres távot, ezúttal a két megyei önkormányzat is támogatja a szervezőket.
Kilencmillió euróból fejlesztik a közegészségügyi ellátást Arad és Békés megyékben [AUDIO]
Cél az orvosi szolgáltatásokhoz való méltányos hozzáférés biztosítása.
Híd a közösségek között: 30 éves a Tornya–Battonya határátkelőhely
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg az 1995-ös eseményről.