Megkötötték az idei Gyula–Arad együttműködést
Szerdán aláírták Gyula és Arad idei együttműködési szerződését. A két testvérváros között ez immár a 23. ilyen jellegű megállapodás, melynek célja, hogy az immár több évtizedes együttműködést megerősítsék, újabb tartalommal töltsék fel. A dokumentumot Kónya István gyulai és Bognár Levente aradi alpolgármester írta alá. A fürdővárosban történt szerződéskötést hagyományosnak tekinthető baráti focimérkőzés követte, ezen Gyula és Arad önkormányzatának csapata mérte össze erejét a gyulai sportcsarnokban – számolt be a Gyulai Hírlap. a meccset a hazaiak nyerték 8–2 arányban.
Tekintse meg a Gyulai Hírlap videóját az eseményről:
A rovatból ajánljuk:
A magyar külügyi államtitkár is szemrevételezte a Pécskát és Battonyát összekötő új út csatlakozási pontját
Lerövidítenék a távolságot.
Szintet lépett a Pécska és Battonya közötti út terve [AUDIO]
Gazdasági fellendülést remélnek a közvetlen összeköttetéstől, aminek a munkálatai 2027-ben kezdődhetnek.
Aláírták a román–magyar ETT alapító okmányait
Romániából Kisjenő, Kürtös, Pécska, Nagylak és Nagyszalonta, Magyarországról Battonya, Gyula, Sarkad, Elek és Medgyesegyháza tagja a társulásnak.
Ép testben ép lélek: aradi futball- és szentesi vízilabdaklubok együttműködése az egészségesebb életmódért [AUDIO]
A hangsúly az egészséges életmódon van.
Sport és egészségügyi programokkal várják az érdeklődőket az UTA–Csíkszereda meccs előtt
A projekt célja az egész életen át tartó mozgás fontosságának tudatosítása.
Kapocs a Maros – idén is lesz vízitúra Aradtól Szegedig
Harmadszor teszik meg a több mint 110 kilométeres távot, ezúttal a két megyei önkormányzat is támogatja a szervezőket.



