A testvérvárosi kapcsolat alapjául szolgáló Kézfogások rendezvénysorozat 1992-ben született meg Susánszki Imre akkori gyulai diák kezdeményezésére, míg az első találkozó 1994. június 22–26. között jött létre. Cristian Moisescu, Arad és Pocsay Gábor, Gyula egykori polgármestere az Európa Tanács és a Konrad Adenauer Alapítvány megbízottja jelenlétében szignálta a testvérvárosi kapcsolatról szóló hivatalos dokumentumot 1994-ben. Görgényi Ernő emlékeztetett rá, hogy a ’90-es évek elején több román és magyar település alakított ki testvérvárosi kapcsolatot, „ezzel bizonyítva, hogy egy-egy kisebb közösség képes túllépni a múlt sérelmein, és eredményesen tud fellépni a valóban közös Európa létrehozása érdekében”.
Bognár Levente aradi alpolgármester úgy fogalmazott: a két település közötti barátság olyan örökség, amelyre felelősen kell vigyázni. Az alpolgármester példásnak nevezte az Arad és Gyula közötti viszonyt, mint mondta, a testvérvárosi kapcsolat híd volt a két nép között.
A pénteki közös tanácsülés után rendezvényen Takács Mihály aradi festőművész kiállítását nyitották meg a Vigadóban, este pedig az Aradi Filharmónia koncertezett Gyulán. December 12-én a gyulaiak viszonozzák a látogatást.
A rendezvényről szóló tudósítás a Gyulai Hírlapban olvasható ide kattintva.
Pataky Lehel Zsolt Bognár Levente aradi alpolgármestert szólaltatta meg a Temesvári Rádió számára. Hallgassa meg az interjút!
Megerősítette húszéves testvérvárosi kapcsolatát Gyula és Arad [AUDIÓ]
Testvérvárosi kapcsolatának huszadik évfordulóját ünnepelte pénteken Gyula és Arad. Az egyezmény értelmében a két település gazdasági, kereskedelmi, kulturális, közművelődési, oktatási, civil és turisztikai kapcsolatai kiszélesítésére törekszik.
Audió
A rovatból ajánljuk:
Aláírták a román–magyar ETT alapító okmányait
Romániából Kisjenő, Kürtös, Pécska, Nagylak és Nagyszalonta, Magyarországról Battonya, Gyula, Sarkad, Elek és Medgyesegyháza tagja a társulásnak.
Ép testben ép lélek: aradi futball- és szentesi vízilabdaklubok együttműködése az egészségesebb életmódért [AUDIO]
A hangsúly az egészséges életmódon van.
Sport és egészségügyi programokkal várják az érdeklődőket az UTA–Csíkszereda meccs előtt
A projekt célja az egész életen át tartó mozgás fontosságának tudatosítása.
Kapocs a Maros – idén is lesz vízitúra Aradtól Szegedig
Harmadszor teszik meg a több mint 110 kilométeres távot, ezúttal a két megyei önkormányzat is támogatja a szervezőket.
Kilencmillió euróból fejlesztik a közegészségügyi ellátást Arad és Békés megyékben [AUDIO]
Cél az orvosi szolgáltatásokhoz való méltányos hozzáférés biztosítása.
Híd a közösségek között: 30 éves a Tornya–Battonya határátkelőhely
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg az 1995-ös eseményről.


