Közel 190 millió euró a magyar–román projektekre

A határon átnyúló magyar–román projektek finanszírozására hagyott jóvá mintegy 190 millió euró támogatást az Európai Bizottság – közölte csütörtökön a brüsszeli testület szóvivői szolgálata. A projektek célja a foglalkoztatás, valamint a határon keresztül ingázó munkaerő mobilitásának előmozdítása, a gazdasági növekedés támogatása, valamint az együttműködés javítása a természeti kockázatok elhárításában. A csomagban olyan projektek is szerepelnek, amelyek a határon átnyúló egészségügyi ellátást hivatottak segíteni, valamint a nélkülöző vidéki és városi térségek talpra állításának támogatása.

Corina Creţu, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős román tagja a testület közleménye szerint úgy véli: a most jóváhagyott fejlesztési csomag pozitív és kézzelfogható hatással lesz a térségre és az emberek mindennapi életére.

A határon átnyúló úgynevezett Interreg-program teljes értéke 231,8 millió euró, amelyből 189,1 millió eurót áll az uniós költségvetés. A határ magyar oldalán Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Csongrád megyében valósulnak majd meg beruházások. Romániában Bihar, Szatmár, Arad és Temes megye vesz részt a projektekben.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Aláírták a román–magyar ETT alapító okmányait
Romániából Kisjenő, Kürtös, Pécska, Nagylak és Nagyszalonta, Magyarországról Battonya, Gyula, Sarkad, Elek és Medgyesegyháza tagja a társulásnak.
Sport és egészségügyi programokkal várják az érdeklődőket az UTA–Csíkszereda meccs előtt
A projekt célja az egész életen át tartó mozgás fontosságának tudatosítása.
Kapocs a Maros – idén is lesz vízitúra Aradtól Szegedig
Harmadszor teszik meg a több mint 110 kilométeres távot, ezúttal a két megyei önkormányzat is támogatja a szervezőket.
Kilencmillió euróból fejlesztik a közegészségügyi ellátást Arad és Békés megyékben [AUDIO]
Cél az orvosi szolgáltatásokhoz való méltányos hozzáférés biztosítása.
Híd a közösségek között: 30 éves a Tornya–Battonya határátkelőhely
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg az 1995-ös eseményről.