Jó tudni a Szupermaratonról

16-ik szupermaraton (8)Szombaton és vasárnap rendezik meg a 17. Békéscsaba–Arad–Békéscsaba Szupermaratont, Kerékpár- és Görkoritúrát. Az aradi szervezők felhívják azoknak a versenyzőknek a figyelmét, akik szállást igényeltek Békéscsabán, hogy pénteken este fél hattól az UTA-stadionnál lesz a gyülekező, majd indulás Csabára; a rajtszámokat Magyarországon kapják meg. Azok, akik nem tartanak igényt szállításra és szállásra, az UTA-stadion előtti standnál vehetik át a rajtszámaikat pénteken délután négy és hat óra között. Szombaton reggel több mint 800-an startolnak el Békéscsabáról a régió legnagyobb határon átnyúló tömegsport rendezvényén. Aradra várhatóan 14 órakor érkeznek az első befutók. A városban a mezőny a Poetului utca–Făt Frumos negyed–Aurel Vlaicu sugárút–UTA tér–Vasútállomás–Hegyalja tér–Forradalom sugárútja útvonalon fog haladni a városháza előtti térig. Ott már délelőtt 10 órától sok színes program várja az érdeklődőket. Ekkor rendezik meg ugyanis a Mozgás öröme elnevezésű fesztivált, amelynek részleteit kedden az aradi polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatón ismertették.
A mezőny mindkét nap 100 km-et tesz meg. A rajt szombat reggel 9 órakor lesz a Csabagyöngye Kulturális Központtól lesz Békéscsabán, majd a Szabadkígyós–Újkígyós–Pusztaottlaka–Medgyesegyháza–Mezőkovácsháza–Battonya–Tornya–Kisvarjas–Arad útvonalon halad a mezőny az aradi városháza előtti térig. Vasárnap reggel onnan indulnak vissza a résztvevők ugyanazon az útvonalon, helyi idő szerint 13 órától várják Békéscsabán a befutókat; a város főterén számos szórakoztató program lesz, köztük Black II Black-koncert.

A rovatból ajánljuk:

Kapocs a Maros – vízitúra Aradtól Szegedig
Élménybeszámoló a négynapos kalandról.
Román–magyar együttműködéssel javították a Maros alsó szakaszának árvízi biztonságát
Összehangolták a vízügyi adatbázisokat, közös elöntési „haváriatérképek” készültek.
Segítség az ingázóknak a beutazási adatlap módosítása [AUDIO]
Elég csak egyszer kitölteni a digitális járványügyi nyilatkozatot.
Jóváhagyta a kormány a kisvarjasi és ottlakai határátkelők megnyitását
A magyar fél vállalta az infrastruktúra kiépítését.