Nemrégiben – az esti vihar előtt – ért célba a mezőny valamennyi tagja a 16. Békéscsaba–Arad–Békéscsaba Szupermaraton aradi befutóján, a városháza előtti téren. Szombat reggel mintegy 800-an álltak rajthoz Békéscsabán, a résztvevők többsége – 570-en – kerékpáron tette meg a több mint száz kilométeres távot, a többiek futva (csapatban vagy egyénileg), illetve görkorcsolyán (hárman). Idén etiópiai és andorrai futók is beneveztek a régió legnagyobb verseny- és tömegsport rendezvényére. A legidősebb induló 78, a legfiatalabb nyolc éves, és voltak látássérült résztvevők, akik ép látókkal tandemben tekertek.
Vasárnap reggel háromnegyed kilenckor a polgármesteri hivatal előtt díjazzák az aradi befutó legjobbjait, utána rajtol a mezőny vissza Békéscsabára. Mészár Sándor Arad megyei ifjúsági és sportigazgató elmondta, hogy szerencsére nem történt semmilyen baleset vagy sérülés a verseny alatt.




