Az Arad-Makó egészségügyi projekt újabb fejezete

A makói kórház

Az Arad és Csongrád megye között létrejött egészségügyi együttműködés ma újabb fejezettel gazdagodott, ezúttal Makón. A két megye ugyanis sikeresen pályázott egy telediagnosztikai rendszer kiépítésére, s ennek keretében mutatták be Makón a Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház és Rendelőintézetben az uniós projekt segítségével vásárolt CT-t, továbbá ismertették másik három, Csongrád megyei kórház – amelyek szintén partnerek a projektben – számára vásárolt diagnosztikai berendezéseket. A Magyar-Román Határon Átnyúló programban sikerült az aradi és makói kórházaknak az unió régiófejlesztési alapjának támogatásával elindítani a közös fejlesztési programot. Ennek összértéke 1,73 millió euró, amelyhez Arad városa 300 ezer euróval, a Goldiş Egyetem pedig 250 ezer euróval járult hozzá.
A makói kórházban tartott mai beszámolón részt vett, többek között dr. Buzás Péter polgármester és dr.Teodora Olaru, az aradi kórház igazgatónője. Olaru bevallotta, 2009-ben, amikor rajtolt a közös pályázat még nagyon szkeptikus volt az eredményekkel kapcsolatban, most viszont örül, hogy június óta Aradon is működik a CT, ugyanakkor kiemelte, hogy az együttműködés során tartós barátság alakult ki a két egészségügyi intézmény között.
Baráth Lajos, a Diósszilágyi kórház vezetője szintén a közös munka, az eszközbeszerzés fontosságát emelte ki, mondván, ezzel sikerül emelni mindkét városban az egészségügyi ellátás színvonalát.

Irházi János

A rovatból ajánljuk:

Kapocs a Maros – vízitúra Aradtól Szegedig
Élménybeszámoló a négynapos kalandról.
Román–magyar együttműködéssel javították a Maros alsó szakaszának árvízi biztonságát
Összehangolták a vízügyi adatbázisokat, közös elöntési „haváriatérképek” készültek.
Segítség az ingázóknak a beutazási adatlap módosítása [AUDIO]
Elég csak egyszer kitölteni a digitális járványügyi nyilatkozatot.
Jóváhagyta a kormány a kisvarjasi és ottlakai határátkelők megnyitását
A magyar fél vállalta az infrastruktúra kiépítését.