Az Európai Unió 5,63 millió eurós finanszírozásából épülhet meg 2014-ig a romániai Nagylakot a magyarországi Csanádpalotával összekötő, 8,5 kilométeres aszfaltos út. Pontosabban felújítják, a még II. József korában megépült utat, amelyet „hála” Trianonnak, a történelem kettévágott. A projeket ma Nagylakon Vasile Ciceac és Kovács Sándor polgármesterek ismertette. Az elnyert pályázati pénzből 1,42 millió euró Nagylakot, 4,21 millió pedig Csanádpalotát illeti meg, ebből fogják megépíteni a rájuk eső útszakaszt.
A projekt célja a határmenti övezetben való szabad mozgás elősegítése, a két település lakóinak kölcsönös megismerése. Más kérdés, hogy amennyiben Románia 2014-sem lép be a schengeni övezetbe – s erre minden remény megvan – akkor következhet egy újabb protokolláris, csinnadrattás útavató, amelyet azonnal le is zárnak. Akárcsak tavaly a Feketegyarmat-Dénesmajor utat.
Aszfaltos út Nagylak és Csanádpalota között
A rovatból ajánljuk:
Aláírták a román–magyar ETT alapító okmányait
Romániából Kisjenő, Kürtös, Pécska, Nagylak és Nagyszalonta, Magyarországról Battonya, Gyula, Sarkad, Elek és Medgyesegyháza tagja a társulásnak.
Ép testben ép lélek: aradi futball- és szentesi vízilabdaklubok együttműködése az egészségesebb életmódért [AUDIO]
A hangsúly az egészséges életmódon van.
Sport és egészségügyi programokkal várják az érdeklődőket az UTA–Csíkszereda meccs előtt
A projekt célja az egész életen át tartó mozgás fontosságának tudatosítása.
Kapocs a Maros – idén is lesz vízitúra Aradtól Szegedig
Harmadszor teszik meg a több mint 110 kilométeres távot, ezúttal a két megyei önkormányzat is támogatja a szervezőket.
Kilencmillió euróból fejlesztik a közegészségügyi ellátást Arad és Békés megyékben [AUDIO]
Cél az orvosi szolgáltatásokhoz való méltányos hozzáférés biztosítása.
Híd a közösségek között: 30 éves a Tornya–Battonya határátkelőhely
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg az 1995-ös eseményről.



