A tíz hétvégi határátkelőből csak kettő lesz állandó

2017. február 27.
Szijjártó Péter szerint Magyarország talán legérzékenyebb kétoldalú kapcsolatrendszere a magyar–román, így mindig óvatosan kell hozzáállni kérdésekhez.
<em>Hír szerkesztése</em> A tíz hétvégi határátkelőből csak kettő lesz állandó
A Feketegyarmat–Dénesmajor utat 2012 november végén adták át, a határátkelés 2017. február 18-tól szombatonként lehetséges 10 és 19 óra között

Bővíteni szeretnék a Magyarország és Románia közötti összeköttetéseket, amihez minél több határátlépési lehetőségre van szükség – jelentette ki Szíjjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a Teodor Meleșcanu román kollégájával tartott találkozó után. A magyar tárcavezető hozzátette, hogy ezért a tíz új határátkelő közül, amelyet csak hétvégén lehet használni, a két legforgalmasabb esetében kidolgozzák a folyamatos nappali nyitvatartás lehetőségének a részleteit (korábban megírtuk, hogy három hónapig tart majd a forgalomszámlálás).

A találkozóról Szíjjártó elmondta, hgy „jó állam- és kormányközi kapcsolatokra törekszünk Romániával, ehhez pedig párbeszédre van szükség” Meleșcanu pedig hangsúlyozta: mindkét fél nyitottan közelíti meg a kérdéseket. Szijjártó Péter kifejtette: Magyarország talán legérzékenyebb kétoldalú kapcsolatrendszere a magyar–román, így mindig óvatosan kell hozzáállni kérdésekhez. Ezért a legjobb, ha „az egyszerűséget választjuk az okoskodás helyett". Ez azt jelenti, hogy ha jó a kapcsolat Magyarország és Románia között, a kormányok között, az jó minden románnak és magyarnak, függetlenül attól, hogy melyik ország területén él – mondta.


Meleșcanu és Szíjjártó. Közelednek az álláspontok?

Kifejtette: a megbeszélés előtt egyeztetett Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével, és az általa elmondott érzékeny kérdéseket felvetette román kollégájának, hogy együtt dolgozzanak a megoldáson. Nem helyes a sajtó előtt kibeszélni ezeket az ügyeket, hiszen az csökkentené a megoldás esélyét – vélekedett. A vendéglátó külügyminiszter a magyar–román gazdasági együttműködésről szólva közölte: Románia a második legfontosabb exportpiaca Magyarországnak, és hogy előrelépést érjenek el a gazdasági kapcsolatokban, az Eximbank 514 millió eurós hitelkeret nyit a vállalatközi együttműködések ösztönzésére.

Teodor Meleșcanu felvetette, hogy együttes magyar–román kormányülést kellene tartani. Mint mondta, a megbeszélésen nagy figyelmet szenteltek azoknak a témáknak, amelyeket illetően az álláspontjuk közel áll egymáshoz, így kedvező hatással lehetnek a kapcsolatépítésre. Ugyanakkor nem hagyták ki azokat a kérdéseket sem, amelyekben az álláspontok távoliak. Kérdésre válaszolva a román külügyminiszter közölte: nem akarja kommentálni azt a döntést, hogy magyar diplomaták tavaly decemberben nem vehettek részt a román nemzeti ünnepségeken, de biztosan megtalálják a módját, hogy túllépjenek ezen a helyzeten.

További hírek

<em>Hír szerkesztése</em> Rossz szomszédság, török átok
Tiltakozik az aradi evangélikus egyház a szomszédba tervezett apartman- és irodaház miatt.
<em>Hír szerkesztése</em> Júniusban bepótolják az elmaradt sofőrvizsgákat
A karanténban lévő még várhatnak a sorukra.
<em>Hír szerkesztése</em> Továbbra is elkülönítőbe küldik a külföldről érkezőket
A hatóságok június elsejétől lehetővé teszik a nemzetközi személyszállítást, de egyelőre minden külföldről érkezőt 14 napos lakóhelyi elkülönítésbe vagy hatósági karanténba küldenek – erősítette meg a közegészségügyi intézet szóvivője.
<em>Hír szerkesztése</em> Jelképes összegért helyezhetik ki asztalaikat a vendéglátósok
Olcsó, de nem ingyenes.
<em>Hír szerkesztése</em> Virtuális ballagás a Csiky-ben [VIDEO]
A járványhelyzet miatt nem szabad hagyományos ünnepséget szervezni.
<em>Hír szerkesztése</em> Újraindul az ügyfélfogadás az RMDSZ-székházban
A honosítási ügyintézés is.
<em>Hír szerkesztése</em> Június elsejétől a teraszok mellett a strandok is megnyithatnak
Az utazáshoz saját felelősségre kitöltött nyilatkozatra sem lesz szükség.
<em>Hír szerkesztése</em> Virtuális ballagás lesz idén a Csiky-ben
Filmvetítéssel idézik fel a korábbi ünnepségek hangulatát.
<em>Hír szerkesztése</em> Dél-erdélyi autópálya: 2024-re készülhet el az utolsó hiányzó szakasz
Éjféltől a teherforgalom is haladhat Holgya és Marosillye között.
<em>Hír szerkesztése</em> Tízéves a kedvezményes honosítási törvény
Potápi: az elmúlt tíz év nemzetpolitikájának legfontosabb mérföldköve.