Orbán Viktor levelet küldött a határon túli magyar állampolgároknak

Levelet küldött a határon túl élő magyar állampolgároknak Orbán Viktor kormányfő, mert a kabinet őket is be akarja vonni a nemzeti konzultáció rendszerébe – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI-vel. A Miniszterelnökség összesen 160 ezer levelet postázott, a küldemények előállítása és kézbesítése pedig mintegy 45 millió forintba került. A levélben – amelyet a Facebookon többen is megosztottak – Orbán Viktor Magyarország új állampolgárait köszönti. „Nagy elégtétel a magyarság számára, hogy az állampolgárság kiterjesztésével immár az anyaország polgárai lehetünk, bárhol is élünk a világban” – írta, hozzátéve, hogy mindez nemcsak elégtétel, hanem lehetőség is egyben. „Megszervezhetjük magunkat, újra együtt kormányozhatjuk Magyarországot, és mindannyian beleszólhatunk a nemzet jövőjébe” – fogalmazott. Ehhez azonban – folytatta a kormányfő – „tudnunk kell egymásról”, és rendelkezni kell minden fontos, aktuális információval Magyarországról, ezért a kabinet úgy döntött: a jövőben rendszeresen tájékoztató levelet küld a határon túli magyar állampolgároknak, hogy bekapcsolódhassanak Magyarország sorsának alakításába. Havasi Bertalan elmondta: a Miniszterelnökség a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény alapján járt el, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénynek megfelelően – mint adatkezelő – megbízási szerződéseket kötött az adatfeldolgozásról a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával, valamint a Magyar Posta Zrt.-vel.

MTI

Robko (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 02. 09., szo – 17:29 időpontban

Kíváncsi vagyok, hogy izraelbe hány százezer levelet küldött ki csiktor bá! Mert, hogy a gúnyhatáron kívül ragadt magyaroknak nem került ennyibe a kézbesítés, az is biztos!!

Szabó Árpád (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 02. 09., szo – 19:49 időpontban

Köszönöm, hogy gondol ránk, köszönöm, hogy számon tartanak bennünket. Szabó Árpád - Zilah - Románia

droxin (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 02. 10., v – 12:07 időpontban

főleg téged,árpád bácsi, de osztán tudjad,hogy kivel kell szavazni!!akkor is,ha e postaköltségekkel pld fedezni lehetett volna 10 romagyerek főiskolai tanulmányait 5 évre...

A rovatból ajánljuk:

Dráguláshullám jön: áfa- és adóemelések jelentik a gazdasági megszorító intézkedéseket
Két százalékponttal emelik az áfát, 10 százalékkal nő az üzemanyag, az alkohol- és dohánytermékek jövedéki adója.
Korlátozták a közalkalmazottak veszélyességi pótlékát, sztrájkkal fenyegetnek a szakszervezetek
A bérkiegészítés összege egységesen bruttó 300 lej lesz átmenetileg.
Magyar az űrben: Kapu Tibor elindult a Nemzetközi Űrállomásra
Magyarország a második űrhajósával vesz részt a küldetésben, de első asztronautája jut el az 1998 óta működő Nemzetközi Űrállomásra.
Bizalmat szavazott a parlament az RMDSZ részvételével megalakult négypárti kormánynak
A kormányprogram leépítéseket és adóemeléseket irányoz elő.
Aláírták a koalíciós megállapodást, az RMDSZ-nek három tagja lesz az új kormányban
Cseke Attila és Tánczos Barna továbbra is tagja lesz a kabinetnek, kulturális miniszternek Demeter Andrást jelölték.