Az élet iskolája Tornyán [AUDIÓ]

A népi használati eszközökkel, az alföldi paraszti lét egykori mindennapjaival ismerkedtek ma az aradi Csiky Gergely Főgimnázium 6. A osztályos tanulói, akik reggeltől kora délutánig a Suttyák András és Tóth Piroska által létrehozott és működtetett tornyai tájház vendégei voltak. Puskel Emese Tünde magyartanár diákjai kipróbálhatták a rokkát, a csuhéfosztást, megismerhették a lángossütés csínját-bínját, és persze meg is kóstolhatták a végeredményt… Bár nagyon sok tanulónak még falun élnek a nagyszülei, rokonai, mégis egyre kevesebben kerülnek kapcsolatba a népszokásokkal, a népi konyhával, a gazdálkodás, földművelés, állattartás fortélyaival. Kiváló alkalom volt ez arra, hogy a diákok belekóstoljanak abba, hogyan is éltek eleink, és hogyan is teremtik elő sokan még mai napig is a betevőt a háztájiból. Egyfajta idényzáró is volt ez a szép októberi nap a tornyai tájháznál, ugyanis legközelebb tavasszal fogadnak vendégeket. Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt riportját, amely a Temesvári Rádió Ifjúsági műsora számára készült.

[audio src="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Az elet iskolaja Tornyan.mp3"] 

Marika Beke (nem ellenőrzött) küldte be 2012. 11. 04., v – 08:30 időpontban

Draga Piroska hat gratulalok ehez a progamotokhoz es tovabi sok sok sikert es kitartaszt kivanok nagyon bucske vagyok eato a mesi tavolbol es orrulok hogy TORNYAI szarmazaszu vagyok .

A rovatból ajánljuk:

Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Az Arad Megyei Törvényszék arra kötelezte Öthalom község önkormányzatát, hogy változtassa meg a közigazgatásilag hozzá tartozó Mondorlakon lévő Nicolae Paulescu utca nevét. Ugyanaz a szervezet az Octavian Goga utcák nevének megváltoztatását is kéri.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulójára emlékezünk.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.