Faragó: „ezt a munkát különösen szeretem”

DSCF0070[1]Ma az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének székházában a helyi sajtó számára ismertették az elmúlt időszakban történt változásokat. Bognár Levente megyei elnök a megújult struktúráról beszélt – amiről honlapunkon már részletesen olvashattak –, Faragó Péter, az új ügyvezető elnök pedig a rá váró feladatokat ismertette. Bevallotta, „ezt a munkát különösen szeretem, amikor képviselőként dolgoztam, hiányzott”. Az ügyvezető elnök feladatai között említette többek között a koordoniációs munkát, a helyi szervezetek támogatását, a civil szférával való kapcsolattartást, a szervezet erősítését, a fiatalítást. „Pragmatikus megoldást váró feladataim lesznek” – tette hozzá. A megyei szervezt máris készülődik a jövő évi EP-választásokra, a nyár folyamán pedig kiemelten támogatják a magyarlakta települések falunapjait. A mai tájékoztatón jelen volt Cziszter Kálmán, a politikai-jogi szakbizottság elnöke, ő ennek a héttagú csapatnak a feladatait vázolta.

Irházi János

olvasó (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 07. 03., sze – 15:54 időpontban

Három generációból származó ember egyazon csapdában: az egyre inkább fogyó, és tőlük eltávolodó képviseltek(?)ében.

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.