Restitúciós törvénytervezetet nyújtott be az RMDSZ

miko3Restitúciós törvénytervezetet nyújtott be a parlamentben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely reméli, hogy a bukaresti kormány által elfogadtatni tervezett végleges jogszabályban az RMDSZ javaslatai is helyet kapnak majd. Az RMDSZ szerdai hírlevele szerint a saját törvénytervezete az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvényt módosítaná úgy, hogy pontosítja a felmerült jogi értelmezési problémákat. Romániában napirenden szerepel egy új jogszabály elfogadása a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásáról, miután a strasbourgi emberjogi bíróság a vonatkozó törvények felülvizsgálatát kérte Bukaresttől.     Markó Attila parlamenti képviselő korábban a maszol.ro hírportálnak elmondta, hogy azért nyújtják be a tervezetet, mert ennek alapján akarnak tárgyalni a román kormánnyal a várható restitúciós jogszabályról, amelyben remélik, az RMDSZ javaslatai is helyet kapnak. A képviselő leszögezte, a módosító indítvány megfogalmazásakor azt az elvet követték, hogy a romániai egyházaktól a kommunizmus idején jogtalanul elvett ingatlanoknak mielőbb maradéktalanul vissza kell kerülniük a jogos tulajdonosukhoz. „A törvénytervezet az egyházak különböző intézményei, alapítványai nevére telekkönyvezett ingatlanok körüli jogi helyzetet tisztázná” – mondta Markó Attila. Hozzátette: a törvénytervezet elejét venné azoknak a pereknek is, mint amilyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében indult. Az eljárás nyomán tavaly első fokon Markó Attilát és a restitúciós bizottság másik két tagját börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélés miatt. A bírósági végzés érvénytelenítette az iskola vagyonának visszaszolgáltatásáról szóló, 2003-ban meghozott döntést, az Erdélyi Református Egyházkerületet pedig kártérítés kifizetésére kötelezte.

MTI

Donoter (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 03. 07., cs – 18:39 időpontban

Mennyire van esélye a törvény javaslatnak ha azt azon a napon nyújtják be vagy egy nappal azelőtt mikor e témában a kormány a saját javaslatát első olvasatban már elfogadta.

A rovatból ajánljuk:

Dráguláshullám jön: áfa- és adóemelések jelentik a gazdasági megszorító intézkedéseket
Két százalékponttal emelik az áfát, 10 százalékkal nő az üzemanyag, az alkohol- és dohánytermékek jövedéki adója.
Korlátozták a közalkalmazottak veszélyességi pótlékát, sztrájkkal fenyegetnek a szakszervezetek
A bérkiegészítés összege egységesen bruttó 300 lej lesz átmenetileg.
Magyar az űrben: Kapu Tibor elindult a Nemzetközi Űrállomásra
Magyarország a második űrhajósával vesz részt a küldetésben, de első asztronautája jut el az 1998 óta működő Nemzetközi Űrállomásra.
Bizalmat szavazott a parlament az RMDSZ részvételével megalakult négypárti kormánynak
A kormányprogram leépítéseket és adóemeléseket irányoz elő.
Aláírták a koalíciós megállapodást, az RMDSZ-nek három tagja lesz az új kormányban
Cseke Attila és Tánczos Barna továbbra is tagja lesz a kabinetnek, kulturális miniszternek Demeter Andrást jelölték.