Leaszfaltozzák a Kisiratos-Mácsa utat

40Az Arad Megyei Önkormányzat 552 ezer euró uniós pénzt takarított meg az Ottlaka (Grăniceri)-Elek közötti út építésére pályázott, s a magyar féllel közösen elnyert összegből, s akárcsak a Kisvarjas-Dombegyház projektben, kérték hogy a megspórolt pénzt más út aszfaltozására költhessék. Az engedélyt megkapták, s a megyei tanács mai határozata alapján az öszegből korszerűsítik a Kisiratos-Mácsa közötti utat. Ha elkészül, akkor Kürtös elkerülésével is el lehet jutni egyik településről a másikra. Az önkormányzat fő célja azonban, hogy a magyar határ melletti településeket a főútvonalak elkerülésével is meglehessen közelíteni, a határral párhuzamos úthálózat alakuljon ki.ó, ennek egyik apró eleme lesz ez is. A Kisiratos-Mácsa út aszfaltozása közel 755 ezer euróba kerül, a különbséget a megyei ökormányzat saját költségvetéséből fizeti. A kivitelezésre hamarosan kiírják a közbeszerzési pályázatot.

Irházi János

viragsandor jozsef (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 02. 27., sze – 15:42 időpontban

aszt látom hogy asztfaltozni fagják a kiss iratosi utat mácsára mikor kezdikel én ot szletem jo lene szegedrül joban meg közeliteni kőszönom szepen és várom a választ

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.